Minek ide a zsűri? Hiába a profizmus, a nézőket nem érdeklik a táncosok

A CSISZ két szériájában a zsűri mást hozott volna ki győztesnek, mint ahogy a nézők szavaztak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Csillag születik harmadik szériája sok érdekes műfajt és tehetséget felvonultatott, de a nézők, úgy tűnik, leginkább az énekes produkciókat preferálták. Az első versenyt a 14 éves mesemondó Utasi Árpi nyerte, bár a zsűri már akkor is másra, a Four For Dance csapatra szavazott.

A mostani versenyt is a szavazók döntötték el, a szakmai véleményre fittyet hányva kedvenceiket juttatták a döntőbe, végül pedig nem az Appril Projectet, hanem a kézdivásárhelyi fiút, László Attilát hozták ki győztesnek.

Ördög Nóri hófehérben ünnepelt

A Csillag születik versenyében a tehetséges előadók mellett a műsorvezető, Ördög Nóri is igyekezett más és más stílusú ruhákban színpadra lépni. Mondanunk se kell, mindenben remekül festett.

Ez is jól áll neki! Ördög Nóri hófehér miniruhát viselt a Csillag születikben

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük