Eddig tudták titkolni! Már 5 hónapos terhes a magyar származású hercegné
Cservenyák Viktória októberi esküvője után máris babát vár.
Cservenyák Viktória október elején ment feleségül a holland Jamie herceghez, akivel februárban máris gyermekáldás elé néznek.
A hírt november 30-án este maga a 41 éves herceg jelentette be - adta hírül a De Telegraaf holland napilap.
Októberben házasodtak össze
Jaime Bernardo herceg, Vilmos Sándor holland király unokatestvére, a Bourbon-Pármai-ház tagja egy év együtt járás után idén augusztusban kérte meg a 31 éves Cservenyák Viktória kezét.
Az olimpiai bajnok vízilabdázó, Cservenyák Tibor lánya nyolcéves koráig élt Budapesten, majd miután édesanyja hozzáment egy holland férfihoz, a kelet-hollandiai Apeldoornba költöztek.
A fiatal lány először teniszező lett, ám abban nem ért el nagy sikereket, így a jogi pályát választotta. Ügyvédként tett egy kis kitérőt is, Jet Set Summer címmel írt egy nyári lányregényt írt, amely 2012-ben jelent meg.
A belügyminisztériumban dolgozó herceggel két nappal a polgári szertartás után, október 5-én tartották meg az egyházi esküvőt. A ceremónián természetesen jelen volt Vilmos Sándor holland király, felesége, Maxima királyné, gyermekeik, Amália, Alexia és Ariane, valamint Beatrix volt holland királynő is.
Máris jön a baba
Az esküvő után a holland alattvalók hamarosan a hercegi pár első babáját is megünnepelhetik, az ifjú hercegné ugyanis 2014 februárjában fog életet adni első gyermekének, vagyis a házasságkötés idején már várandós volt.
Az örömhírt Jamie herceg jelentette be november 30-án este, a Holland Királyság 200 éves jubileumát ünneplő koncerten a scheveningeni (Hága elővárosa - a szerk.) Cirustheaterben. Nem is tehetett mást, hisz a vörös szőnyeges bevonuláskor mindenkinek feltűnt Cservenyák Viktória babapocakja.
Jamie herceg édesanyja, Irene hercegnő, a leköszönt holland királynő, Beatrix testvére, hamarosan már az ötödik kis unokájának örülhet. A találgatások máris megindultak arról, milyen nemű lesz a kis jövevény. Egyesek szerint a kék szalag a várandós hercegné ruháján azt jelenti, kisfiúval gyarapodik a királyi család.
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. További részletek: feminaklub.hu/ Helyszín: MOM Kulturális Központ PromócióVásárolj Femina Klub bérletet!