Ma 40 éves Cseh Annamária - Ezért tűnt el évekkel ezelőtt a szemünk elől

Friss fotón Cseh Annamária, aki jelenleg Londonban él kislányával és férjével.

Cseh Annamária modell
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Top olvasott cikkek

Ma ünnepli 40. születésnapját Cseh Annamária, aki a kilencvenes évek második felében modellként meghódította az egész világot, azóta pedig színésznőként is bizonyította tehetségét. Miután 18 éves korában megnyert Las Vegasban egy rangos szépségversenyt, a legnagyobb márkákkal dolgozott együtt, illetve a Ford modellügynökség szerződtette.

A felkérések miatt ekkoriban Budapest, New York és Párizs között ingázott, a modellkedés mellett pedig két egyetemet is elvégzett: első diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte meg nemzetközi tanulmányok szakon, ezek után pedig francia irodalomból is lediplomázott egy párizsi egyetemen. 

Rengeteg alkalommal lépett a kifutóra, és számos magazin címlapján is láthattuk, az ezredfordulót követő években pedig színésznőként találkozhattunk vele, miután Mispál Attila neki adta a 2005-ben bemutatott A fény ösvényei című filmjének főszerepét. 2007-ben Törőcsik Marival együtt szerepelt Maár Gyula Töredék című filmjében - hazánk legendás színésznőjével pedig a mai napig jó kapcsolatot ápol.

Ám hiába a hazai sikerek, tíz évvel ezelőtt ugyanis külföldre költözött, előbb Párizsban telepedett majd, jelenleg pedig Londonban él második férjével és kislányával, Larával. A modellkedésnek azóta szinte teljesen hátat fordított, karrierjét viszont ügyesen építgette a nemzetközi színtéren, 2015-ben például ő is feltűnt Paolo Sorrentino Ifjúság című filmjében, de elcsíphettük az Outlander - Az idegen című sorozat egyik epizódjában is.

Hamarosan pedig újra magyar filmben láthatjuk: Bodgán Árpád Genezis című filmjében kapott főszerepet Molnár Levente és Füle Zoltán mellett.

Palvin Barbi nővére is igazi bombázó - Fotókon a ritkán látott Anita

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük