"Majdnem elváltunk": Csányi Sándor és Tenki Réka 12 éve tartó házasságáról vallott
Csányi Sándor több mint két éve felesége főnöke a színházban, ez a házasságukra is hatással van.
Csányi Sándor és Tenki Réka 2012-ben házasodtak össze, kapcsolatukban több hullámvölgy is volt már.
Csányi Sándor és Tenki Réka házassága
Csányi Sándor és Tenki Réka élete több mint két éve a munka terén is teljesen összefonódott, 2022 áprilisában ugyanis színpadra vitték Edith Eva Eger holokauszttúlélő könyvét, A döntést. A közös munka természetesen kapcsolatukra is kihat, a Díványnak adott interjújában a színész házaspár elmondta, miképp hat rájuk a színházi főnök-beosztott viszony.
- Majdnem elváltunk. Ez változásnak számít? Igazából nehéz, mert konfliktusos. Gondolj bele, hogy van egy ilyen remek fickó, mint én, aki mindenbe beleszól - válaszolta Csányi Sándor a kérdésre, miképp befolyásolja a házasságuk dinamikáját a közös munka.
Tenki Réka hozzátette, nem azzal van gond, hogy férje hajlamos beleszólni a dolgokba, sokkal inkább azzal, hogy ezt a szokását a színházon kívül, otthon is gyakorolja.
- Azért az nem könnyű, hogy elmegyünk otthonról dolgozni oda, ahol én vagyok a rendező, és megmondom, hova állj, mire gondolj, milyen tempóban, majd hazamegyünk, és folytatom ugyanezt - mondta a színész.
- A közös munka igazolta azt, hogy a konfliktusok nem azért vannak, mert két külön irányba, hanem azért, mert ugyanabba az irányba megyünk. Azt is megmutatta, hogy mennyire egyet gondolunk a színházról, és arról, hogy azt hogy akarjuk kifejezni. Számomra nagyon jó volt, hogy itt is beigazolódott, hogy nekünk nem csak akkor van közös véleményünk, amikor valamit megnézünk együtt - felelte felesége.
A Csányi Sándorral és Tenki Rékával készült teljes interjút ide kattintva, a Dívány oldalán olvashatod el.
Pokorny Lia és Csányi Sándor fia már 20 éves: a zenész Misi apja sármját örökölte
Csányi Misi felnőtt férfi lett, a Damara nevű együttesben építi zenei karrierjét.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- csányi sándor