A magyar énekes ágyba bújt kolléganőjével! Felesége hatalmas botrányt csapott

Cozombolis felesége még válással is fenyegette az énekest.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nyolc év után új lemezzel jelentkezik a Desperado. A zenekar Ölelj át című dalához már egy klipet is leforgatott, énekesnőjük, Gábor Bernadett a görög származású magyar énekessel, Cozombolisszal szerepel benne. A forgatás nem ment simán, Cozombolis Leonidász Péter felesége ugyanis hatalmas féltékenységi jelenetet rendezett.

A horvát tengerparton forgatták a klipet, amelynek egyik jelenetében Betti és Cozi egy ágyban playbackelt volna, de mindössze az arcuk került volna közel egymáshoz.

Cozombolis a feleségét is magával vitte, akit előzetesen nem tájékoztatott a koreográfiáról. Gréta hatalmas botrányt csapott, a 37 éves énekest még válással is megfenyegette. A Desperado zenekar tagjai nem kívántak belefolyni a veszekedésbe, inkább módosítottak a klipen.

Betti a FEM3 Café című műsorban ugyanakkor megjegyezte: nem értette a feleség reakcióját, hiszen nem egy erotikától túlfűtött jelenetről volt szó, az ő férje, aki szintén jelen volt, egy rossz szót nem szólt.

Gábor Bernadett
Cozombolis Leonidász Péter

- Én nem hittem el, hogy ilyen van. Már 16 éve énekelek, elég sok videoklipet forgattam, volt ennél sokkal pikánsabb is. Volt, hogy egy ágyban feküdtem, chippendale fiúk voltak körülöttem, és hozzám értek. Ott volt a párom, de semmit nem szólt, mert azt gondolja, ez a munkám része - mesélte

Fotó: FEM3 Cagé, Facebook/Cozombolis

Emlékszel még a Fresh lányokra? Ennyit változott Andi és Wiki

Szinte hihetetlen, hogy a Fresh lánycsapat már 1996 óta működik, igaz, a felállás több alkalommal is változott.

Emlékszel még a Fresh lányokra? Ennyit változott 11 év alatt Andi és Wiki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük