A magyar származású színésznő meghódította Hollywoodot - Még csak 20 éves

Coco König nemcsak szépségével, de tehetségével is kitűnik.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Jobban tesszük, ha megjegyezzük Coco König nevét, hiszen ha így folytatja, néhány éven belül igazi szupersztár válhat belőle Hollywoodban. A 20 éves színésznő anyai ágon magyar, apai ágon osztrák, az elmúlt években pedig már meghódította Európa színházait - nagy sikerrel fellépett már többek között Bécsben, Berlinben és Párizsban.

 

Coco König (@coco_konig) által közzétett fénykép,

 

Első filmszerepét a nemzetközi koprodukcióban készült Jutalomjáték című filmben kapta, amelynek budapesti premierjén is itt járt november közepén - a keserédes vígjátékban olyan legendás amerikai színészekkel szerepel együtt, mint Brian Cox és Roger Moore.

Coco König mindeközben már az álomgyár ajtaján is kopogtat, hiszen még az év végén a hazai mozik is bemutatják az Assassin's Creed című számítógépes játék alapján forgatott kalandfilmet, amiben Marion Cotillard és Michael Fassbender oldalán bizonyíthatta tehetségét.

Palvin Barbi ruháját csak pár kapocs tartotta össze! Így érkezett a premierre

Nézd meg, hazánk világhírű modellje, Palvin Barbi milyen merész ruhákban lépett idén a vörös szőnyegre!

Palvin Barbi ruháját csak pár kapocs tartotta össze! Így érkezett a premierre

Nézegess képeket!

Elolvasom

Prémium vitaminok szerves forrásából

Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.   

Promóció

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük