Ezért nem lesz esküvő! Cicciolina kendőzetlenül bevallott mindent
Cicciolina tavaly még az esküvőt tervezgette fiatal kedvesével, amire idén már biztosan nem kerül sor.
Cicciolina hazánk egyik legendás és nemzetközileg is elismert pornószínésznője, akinek pályafutása bővelkedik zavarba ejtő botrányokban, pikáns epizódokban és váratlan fordulatokban, nem meglepő tehát, hogy népszerűségéből mostanra sem veszített semmit.
Az eredetileg Staller Ilona néven született sztár 2010 februárjában Hajdú Péter Frizbi című beszélgetős műsorában mutatta be először a nyilvánosságnak új kedvesét, a nála húsz - egyes források szerint 25 - évvel fiatalabb Luca di Marcót, akivel már az esküvőt tervezgették.
Jó az ágyban!
Az interjú során Cicciolina kedélyes hangulatban mesélte el, hogy kedvese nagyon bőkezű, jólelkű és humoros is.
Hajdú Péter azon kérdésére pedig, hogy Lucának mivel sikerült ennyire levennie a lábáról, pajzánul csak annyit mondott, hogy nagyon szépek a szemei, és jól szeretkezik!
A kendőzetlen vallomás után érthető, hogy az egész ország alig várta a nagyszabásúnak beharangozott ceremóniát - ám hiába.
Az esküvőre ugyanis idén minden bizonnyal már nem kerül sor, ezt pedig maga a szőke híresség árulta el Demcsák Zsuzsának és Vujity Tvrtkónak a Mokkában.
A sok munka az oka mindennek
Staller Ilona a konkrét okot is elárulta, amiért elhalasztották az idén nyárra tervezett lagzit: mindkettejüknek nagyon sok a munkája, egy humoros tévésorozatot készítenek ugyanis, ami elmondása szerint január végén, február elején debütál majd valamelyik olasz csatornán.
A beszélgetés során Tvrtko meglehetősen csipkelődő hangulatban volt, ez azonban egy cseppet sem zavarta az 59 éves sztárt, aki elárulta, egyáltalán nem kifogásolja a plasztikai beavatkozásokat, hiszen véleménye szerint a férfiak jobban szeretik a kevésbé ráncos hölgyeket.
Cicciolinát a tévénézők hamarosan láthatják majd az Ezek megőrültek! című műsorban, azok után, hogy legutóbb 2010 augusztusában került a címlapokra azzal, hogy akkor 17 éves fiát, Ludwigot letartóztatták kábítószer birtoklásának és terjesztésének vádjával.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Staller Ilona az eset után nem leplezte szomorúságát amiatt, hogy bár a drog nem a fiáé volt, a letartóztatás után mégis nevelőintézetbe küldték. A fiú apja nem más, mint a világhírű amerikai képzőművész, Jeff Koons, aki Cicciolina szerint nem vette fel a kapcsolatot közös gyermekükkel.
Fotó: Europress