Caramel kisfia übercuki papagájjal a vállán: a 3 éves Miron nagyon hasonlít édesapjára
Caramel kisfia, a 3 éves Miron kiköpött mása az édesapjának.
Egyszerűen képtelenség betelni Caramel csokoládébarna szemű kisfiával, Mironnal legújabb fotója láttán.
Caramel kisfia übercuki
Ugyan Caramel nem sűrűn oszt meg családi pillanatokat a közösségi oldalain, felesége, Szilágyi Szilvi már annál gyakrabban teszi. Bár korábban ügyelt arra, hogy két gyermekük, a 11 éves Szofi és a 3 éves Miron arca ne legyen felismerhető, az elmúlt időszakban ebből a szabályból is engedett. Legutóbbi Instagram-bejegyzésében egy édes képet posztolt Mironról, akinek egy gyönyörű papagáj ült a vállán.
„…sosem volt jobb májusunk!” – írta bejegyzésében az énekes felesége, majd egy csokornyi fotót osztott meg az elmúlt hetek élményeiről.
A harmadik képen látható Miron, akinek egy színes papagáj ül a vállán, nagy barna szemeivel pedig egyenesen a kamerába néz. Kétségtelen, hogy elképesztően hasonlít édesapjára, haja és szeme színe teljesen megegyezik az övével, ahogy vonásai is az énekest idézik.
A hatodik képen szintén a kisfiú látható, amint az igényesen berendezett otthonukban magában játszik. Itt már az is jól megfigyelhető, mennyit nőtt az elmúlt időszakban, ami egyszerre örömteli és szívszorító, hiszen az idő múlására emlékeztet minket.
Szilágyi Szilvi bejegyzéséért odavoltak a követők, amit a több száz lájk is bizonyít. Hasonló tartalmat legutóbb egy hónappal ezelőtt osztott meg. Abban az volt a különlegesség, hogy nemcsak Mironról, hanem a 11 éves Szofiról is kerültek fel képek.
Szofi mára igazi kamasz lány lett, aki lassan egy fejjel magasabb édesanyjánál. Szépségét minden bizonnyal tőle örökölte, színeiben azonban ő sem tagadhatná le népszerű édesapját.
Caramel gyönyörű otthona szobáról szobára: mintha egy lakberendezési magazint lapozgatnánk
Caramel otthonának minden négyzetcentije meseszép.
ElolvasomCover-fotó: RTL
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















