Elhunyt Böröndi Tamás, a Szomszédok szereplője - A Vidám Színpad igazgatója 65 éves volt
Tegnap este elhunyt Böröndi Tamás színész, a Vidám Színpad igazgatója.

borondi-tamas-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Tegnap este elhunyt Böröndi Tamás színész, színházigazgató - tudatta Facebook-oldalán a Vidám Színpad. 

Böröndi Tamás 1955. március 8-án született Budapesten. 1980-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Színészi pályáját a debreceni Csokonai Színház társulatának tagjaként kezdte, mellette vendégművészként a Rock Színházban is szerepelt. A West Side Story című produkcióban Riff és Bernardo szerepét alakította. 

1984-től a Fővárosi Operettszínházban, majd a Bodrogi Gyula által vezetett Vidám Színpadon játszott. 2002-től szabadfoglalkozású művészként dolgozott különböző társulatoknál (Karinthy Színház, Budaörsi Latinovits Színház, Kalocsai Színház), 2013-tól a Vidám Színpad új helyszínen, az óbudai Átrium EuroCenter bevásárlóközpontban tartja előadásait, Böröndi Tamás lett a társulat igazgatója. 

Korábban a Rock Színház musicalstúdiójában, majd az Arany 10 musicalstúdióban is zenés színészmesterséget tanított. A színház vezetése és a színészet mellett díszlettervezéssel is foglalkozott.

Számos kabaréban, tévéfilmben szerepelt, egyik leghíresebb szerepe Csaba, a földrajz-magyar és történelem szakos tanár a Szomszédokban. A teleregényben 1989-től 1999-ig, a sorozat megszűnéséig alakította Vágási Jutka (Ivancsics Ilona) kollégáját. Szinkronhangként is ismert, a Hupikék törpikékben ő szólaltatta meg Törpingálót. 

Böröndi Tamás és Götz Anna 2020 januárjában a Hogy volt?! című tévéműsorban, amelyben a meghívott vendégek a művészházaspár pályájának fontosabb állomásait elevenítették fel.
Böröndi Tamás és Götz Anna 2020 januárjában a Hogy volt?! című tévéműsorban, amelyben a meghívott vendégek a művészházaspár pályájának fontosabb állomásait elevenítették fel.
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Böröndi Tamás két válás után, 2016 nyarán vette feleségül a színésznő Götz Annát, akivel harminc éve ismerték egymást, de csak öt évvel az esküvő előtt alakult át a munkakapcsolat szerelemmé a Vidám Színpad egyik darabjának próbái során. A házasságnak ikreik is örültek: a színésznek korábbi házasságából ikerlányai születtek, a színésznő pedig kétpetéjű ikrek, egy fiú és egy lány édesanyja. 

Cover-fotó: MTVA/Zih Zsolt

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük