Borbély Alexandra és Nagy Ervin tüllszoknyás ikreitől elolvadtunk: mini balerinák a táncorán
Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikrei idén ősszel már négyévesek lesznek, döbbenetes, hogy repül az idő.
Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikerlányai, Elza és Franciska annyira tündériek a kis tüllszoknyákban, hogy te is elolvadsz.
Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikrei
Borbély Alexandra és Nagy Ervin már olyan nagylányok, hogy sportórára járnak, szüleik a táncgimnasztikát választották nekik. A színésznő édesanyja bájos fotót osztott meg a kicsikről, akik ekkor első alkalommal vettek részt az edzésen.
A felvételen Elzát és Franciskát látjuk, ahogy tüllszoknyájukban, fodros kis felsőjükben ücsörögnek a táncterem padlóján, vélhetően a tanár utasításait lesve és hallgatva.
Nemcsak fodros-tüllös ruhácskájuk miatt olyanok, mint két mesebeli hercegnő, de meseszép, aranyszőke, hullámos hajuk is ezt idézi. Ugyan arcuk, ahogy általában, erre ugyanis nagyon ügyelnek a szüleik, most sem látszik, de így is egyértelmű, mennyire csodás két kislánnyal áldotta meg a színészházaspárt az élet.
Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikerlányai 2022 októberében látták meg a napvilágot, így idén ősszel már negyedik születésnapjukat ünneplik majd. Nagy Ervinnek korábbi kapcsolatából született egy nagylánya, Lola, aki már 16 éves kamasz.
Borbély Alexandra ennyire dögös volt Nagy Ervin kinevezésén: combtőig felsliccelt szoknyát viselt
Borbély Alexandra is ott volt, amikor Nagy Ervint államtitkárrá nevezték ki. Videón, hogy mit viselt.
ElolvasomCover-fotó: Velvet/Kaszás Tamás
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció

















