Bódi Sylvi tangás fürdőruhában pózolt párja mellett: Laci igazi Adonisz mellette
Bódi Sylvi csodásan néz ki fürdőruhában párja mellett.
Bódi Sylvi ragyog a boldogságtól legújabb fotóin, amit nemcsak a legkedveltebb hobbija, hanem jóképű párja is okoz, akivel végre együtt hódolhatnak ennek a szenvedélynek.
Bódi Sylvi fürdőruhában párjával
Az egykori playmate sokáig hét lakat alatt őrizte magánéletét, ám tavaly novemberben egy Instagram-fotóval tudatta, hogy rátalált a szerelem. Később az is kiderült, hogy kedvesével, Lacival már egy éve alkotnak egy párt. Most közösen utaztak el egy meseszép helyre, a Mentawai-szigetekre, ahol romantikusan, egymás mellett lovagolták meg a hullámokat.
Bódi Sylviről és párjáról készült legfrisseb fotókat itt tudod megtekinteni.
Bódi Sylvi és Laci egy piacon ismerkedtek meg, ugyanis a férfi családja évtizedek óta diótermesztéssel foglalkozik. Az összhang azonnal megvolt közöttük, és a modellnél sokat nyomott a latban az is, hogy Laci nem ismerte őt a médiából.
A találkozást hosszas ismerkedés követte, míg végül mindketten visszavonhatatlanul egymásba szerettek.
– Ez az a fajta szerelem, amikor az ember azt érzi, megérkezett. Azt még hozzátenném, hogy pusztán a fizikai vonzalom nem lett volna elég ahhoz, hogy nyissak felé. De ő kívül-belül gyönyörű. Benne a lelki társamra találtam – nyilatkozta Laci a Story magazinnak.
Szoboszlai Dominik felesége feszülős miniben: Borkának ilyen az alakja 5 hónappal a szülés után
Szoboszlai Dominik felesége megmutatta szülés utáni bomba alakját.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














