Jöhet a harmadik gyerek? A magyar sztárpár 50 felett vállalna még csemetét

Bódi Guszti és Bódi Margó az örökbefogadáson gondolkodott.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Bódi Guszti és felesége, Bódi Margó régóta játszanak a gondolattal, hogy örökbe fogadnának egy kislányt.

A házaspár már többször próbálkozott az évek során, első alkalommal 1987-ben, amikor saját gyermekeik még kicsik voltak.

Bevállalnának még egy gyereket

A zenész család számára nagyon fontos a szerető, meleg otthon kialakítása és megtartása. Sokszor gondoltak rá, hogy harmonikus családjukat bővítik, úgy, hogy közben valakin segítenek. Bódiékat nem zavarja a koruk, szívesen belekezdenének egy újabb gyereknevelésbe.

Először még népszerűségük előtt szerettek volna örökbe fogadni egy kislányt egy anyaotthonból, ez nem sikerült, mert amikor a szakemberek ellenőrizték, hogy hol élnek, úgy állapították meg, hogy a harmadik gyerek sok lenne a sztárpárnak. Akkor még szerény körülmények között, egy szoba-konyhás lakásban laktak.

A következő vágyódás egy újabb csöppség iránt 2010-ben fogalmazódott meg bennük, amikor Srí Lankán jártak egy árvaházban, ahol sok nehéz sorsú gyerekkel találkoztak.

Ezért választanák az örökbefogadást

A külföldi utazás során megismerkedtek egy nagyon rossz helyzetben élő kislánnyal is, akit szívesen gondjukba vettek volna.

A szigorú szabályok miatt az örökbefogadási procedúra egy nagyon hosszú folyamat, amely végül nem mindig sikeres.

A legcukibb magyar sztárcsemeték

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Bódi házaspár egyelőre ott tart, hogy támogatja a kislányt, csomagot küld neki és kommunikál vele. Elképzelhető, hogy kapcsolatuk ezen a szinten marad, de ők akkor is örülnek, hogy segíthetnek egy gyereknek, aki önhibáján kívül szenved.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Nem fér el még egy száj? Ahol négy eszik, ott eszik az ötödik is - mondta el az RTL Klub kamerái előtt véleményét Bódi Margó. Szerinte nem kell különösebben sok pénz ahhoz, hogy az ember gyereket vállaljon.

Fotó: Facebook/Bódi Margó

Ezt is szeretjük