Béres Alexandra 25 éve él boldog házasságban férjével: ezért imádja Krisztiánt
Béres Alexandra 1996-ban mondta ki a boldogító igent Krisztiánnak.
Béres Alexandra azt vallja, a jó házasság alapja, ha olyan párt találunk, akivel megvannak ugyanazok az alapértékek, a kölcsönös tisztelet és a humor. Ő nagyon szerencsésnek mondhatja magát ezen a téren, az életébe viszonylag hamar betoppant az a férfi, akiben mindez testet ölt.
Mindössze 18 esztendős volt, amikor a sors összehozta későbbi férjével. A fotósként dolgozó Barna Krisztiánnal egy fitnesz-világbajnokságon találkoztak, és azóta is elválaszthatatlanok egymástól.
Béres Alexandra 25 éve imádja a férjét
2021 novemberében ünnepelhették meg, hogy 25 éve mondták ki a boldogító igent. A nagy nap óta természetesen sok minden megváltozott az életükben, például született két kislányuk: Panna 2009-ben, Flóra 2014-ben látta meg a napvilágot. Egy dolog azonban állandó maradt, most is épp úgy rajonganak egymásért, mint a mézesheteiken.
- Nagyon fontos, hogy képesek legyünk igazán szeretni a társunkat a hibáival együtt. Úgy, ahogy megismertük. Ne akarjuk megváltoztatni. Ha ezekkel az alapokkal indulunk, jó eséllyel hosszú kapcsolatunk lesz, legalábbis így gondolom. Egy jó kapcsolathoz kell még egy nagy adag vonzalom, tisztelet, humor és közös élmény. Krisztiánban nagyon sok olyan tulajdonság van, amit igazán szeretek - árulta el 2020 novemberében a Borsnak.
A 44 éves sztár családi idilljének pillanatait olykor az Instagramon mutatja meg. Képes összeállításunkban csokorba gyűjtöttük Béres Alexandra és férje közös pillanatait.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!