Elhunyt Berek Katalin - A nemzet színészét vasárnap győzte le súlyos betegsége

Berek Katalin életének 87. évében hunyt el.

Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után, vasárnap elhunyt Berek Katalin érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze - tudatta a család az MTI-vel ma délelőtt. Több mint 70 évig volt színpadon.

Berek Katalin 1930. október 7-én született Makón. Nyolcévesen már a Szegedi Nemzeti Színházban szerepelt. 1952-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, évfolyamtársa volt többek közt Hacser Józsa, Horváth Teri, Psota Irén, Soós Imre és Váradi Hédi. 

A főiskola elvégzése után a Nemzeti Színházhoz szerződött, melynek 18 éven át volt rendes tagja. 1970-ben Gyurkó László íróval és Szigeti Károly koreográfussal megalapította a 25. Színházat, ahol 1974-ig dolgozott. 1974 és 1985 között újra a Nemzeti Színházban játszott. 2002-ben egy szerep erejéig visszatért, az új Nemzeti Színház nyitóelőadásán Madách Imre Az ember tragédiájában a Föld szellemét alakította.

Berek Katalin 1960-ban a Nemzeti Színházban

1985-től a győri Kisfaludy Színházban játszott, ahol elhalmozták szerepálmokkal: a Csárdáskirálynő című Kálmán Imre-operett Cecíliáját is eljátszhatta, Madách Tragédiájában pedig nő létére ő alakíthatta Lucifert. 1991 és 1993 között a kecskeméti Katona József Színházban lépett színpadra, ahol megkapta többek között Orbánné parádés szerepét Örkény Macskajáték című drámájában.

Számos filmben szerepelt, az István, a király című rockopera bemutatóján, 1983-ban a címszereplő anyját, Saroltot alakította. Kiváló versmondó is volt, legtöbbször József Attila, Nagy László és Weöres Sándor műveit szavalta. Latinovits Zoltán letérdelt, és kezet csókolt neki, miután hallotta előadásában Nagy László Menyegző című költeményét. Irodalmi lemezei is megjelentek, a Sebő együttessel Játszani is engedd címmel közös zenei albumot adott ki.

Munkabírása legendás volt, nem kímélte magát azt követően sem, hogy szívinfarktusa volt. 1993-ban nagy szerepálma, Az öreg hölgy látogatása című darab főszerepére készült, amikor súlyos agyvérzést kapott. Nagyon súlyos állapotban került kórházba, jobb oldala teljesen lebénult, nem tudott beszélni, egy ideig nem is látott. Több éves távollét után visszaküzdötte magát a színpadra.

A Nemzet Színésze cím birtokosaként Máthé Erzsivel

Betegsége után egy évvel egy szöveg nélküli szerepben, az Esztergomi Várszínház A szentek kútja című előadásában néma koldusasszonyként lépett színpadra, majd Lorca Vérnász című drámájában kapott 15 mondatos szerepet az Új Színházban. 2006-ban a Thália Színházban lépett utoljára színpadra a Nénikém meg én című darabban.

1957-ben és 1963-ban Jászai Mari-díjat, 1973-ban Kazinczy-díjat kapott. 1970-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész, 2000 augusztusában a Nemzet Színésze cím első 12 tulajdonosának egyike, 2007-ben pedig Örökös Tagja lett a Halhatatlanok Társulatának.

Fotó: MTI/Keleti Éva, MTI/Kollányi Péter

A nemzet színésznői egykor és ma

Ennyit változott a nemzet öt színésznője az évtizedek során. Nézd meg őket!

Molnár Piroska ilyen gyönyörű volt fiatalon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük