Elhunyt Benkő László - A 77 éves zenész halálhírét az Omega jelentette be
Elhunyt Benkő László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega tagja.
Elhunyt Benkő László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega tagja. A 77 éves legenda halálhírét most jelentette be a zenekar a hivatalos Facebook-oldalán.
2017-ben derült ki, hogy szervezetét megtámadta a rák, 2020 februárjában újra meg kellett műteni, májusban és júliusban is kórházba került.
Benkő László 1943. június 12-én született Szombathelyen. Középiskolás korában kezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott, ami az Omega egyik elődjének tekinthető.
Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják. Az együttes első évtizedében Benkő kezdetben zongorán játszott, majd orgonán. Miután 1968-tól Presser Gábor személyében másik billentyűse lett az együttesnek, Benkő játszott furulyán (Kiabálj, énekelj, Ha én szél lehetnék), trombitán (Trombitás Frédi, Régi csibészek), citerán (Kállai kettős) és időnként zongorázott is az orgonán játszó Presser mellett.
A kezdeti években a zenekar nyugati slágereket dolgozott fel, ekkor Benkő sokszor énekelt, később az Omega saját szerzeményű dalai közül a Rózsafák és a Vasárnap című számokat adta elő. Presser távozása óta kizárólag billentyűs hangszereken játszott, köztük szintetizátoron is, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon.
Benkő László a legendás együttes mellett önállóan és más produkciókban is sokszor alkotott, illetve játszott. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben megjelent első szólóalbuma (Lexikon).
Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is, leginkább Ihos Józseffel együtt. 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-ben a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője lett. 2013-tól rendszeresen fellépett a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játszották.
Az Omega együttes tagjaival megosztva 1986-ban Liszt Ferenc-, 2013-ban Kossuth-díjjal, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2011-ben Pro Urbe Budapestért díjjal, 2018-ban Fonogram Életműdíjjal tüntették ki. 2020-ban a Magyar Kultúra Lovagja lett.
Benkő László több mint ötven évvel ezelőtt, 23 évesen nősült meg, Zsuzsanna hű társa volt a rákkal folytatott küzdelemben is. Egy fiuk született, Balázs.
A zenész 2017 júniusában az ATV-n futó Egyenes beszéd című műsorban jelentette be, hogy rosszindulatú daganattal küzd, májusban áttétes májrákot diagnosztizáltak nála. Tavasszal egészen más okból ment el kivizsgálásra, amikor felfedezték a foltokat a máján. Kemoterápiás kezelést kapott, sokat fogyott, a munkát és a koncertezést azonban nem hagyta abba, csak egyetlen fellépést hagyott ki. Több életmentő műtéten is átesett, az utolsó daganatot 2017 novemberében távolították el a májáról. 2018 januárjában bejelentette, hogy legyőzte a rettegett kórt.
2020 februárjában kontrollvizsgálatra ment, ami után rögtön megműtötték, egy basaliomát, bőrdaganatot vágtak ki a jobb lábából. Kisebb operáció volt, nem is altatták, csak helyi érzéstelenítést kapott.
Május végén úgy érezte, nagyon legyengült, ezért a koronavírustól tartva bement a kórházba: ijesztően alacsony volt a vérnyomása, ezért vizsgálatoknak vetették alá, és a belgyógyászaton kiderült, a gyomra és a nyelőcsöve két hónapja vérezhetett, két és fél liter vér hiányzik belőle. Ha nem megy be aznap a klinikára, pár nap múlva bele is halhatott volna.
2020 júliusában ismét kórházba került, miután elesett az utcán, és eltört a térde, valamint a bordája. A lábát meg kellett műteni, és bár a beavatkozás jól sikerült, tüdő- és mellhártya-vizesedése lett, a fekvőgipsz miatt pedig ágyhoz lett kötve.
Szeptemberben úgy tűnt, jobban van, akkor egy jótékonysági rendezvényen újra hangszer mögé is ült a Fészek Kulturális Központban.
- Jól vagyok. Sőt, tele vagyok energiával, és úgy érzem, már képes lennék végignyomni egy Omega-bulit - mondta akkor a Blikknek.
A koronavírus második hulláma az ő életét is megnehezítette. A vírus és bevizesedett tüdeje miatt nem tudott kimenni a szabadba, az pedig, hogy a négy fal közé szorul, megviselte. Legyengült szervezete az időjárás-változásokat is nehezen tolerálta.
- Az utóbbi időben már a frontokat is megérzem. Fáj a fejem, de ha melegedés várható nyom a mellkasom. Nagyon kellemetlen tud lenni és tönkreteszi a közérzetemet. Van, hogy egész nap az ágyban maradok, mert úgy elviselhetőbb – nyilatkozta a november 16-án megjelent Ripostnak.
Cover-fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.