Váratlanul elhunyt Benedek Tibor - Az olimpiai bajnok vízilabdázó 47 éves volt

Benedek Tibor halálhírét a Magyar Vízilabda Szövetség tudatta.

"Ma hajnalban örökre lecsukta szemét Benedek Tibor, a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó legenda" - közölte a Magyar Vízilabda Szövetség a Facebook-oldalán.

"Családja, csapattársai, az egész vízilabda társadalom és a szurkolók számára pótolhatatlan és felfoghatatlan űrt hagyva maga után" - olvasható a rövid közleményben. 

A háromszoros olimpiai, egyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok vízilabdázó mindössze 47 éves volt.

Május 4-én jelentette be, hogy visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől. Azt is hozzátette, hogy döntése magánjellegű. 

"Összességében elmondhatom, hogy szövetségi kapitányként és utánpótlásedzőként is mindent megkaptam, amit megkaphattam, sajnos mindent nem nyerhettem meg, de nem akarok telhetetlennek látszani" - tudatta.

benedek-tibor
Fotó: MTI/Kovács Attila

Háromszoros olimpiai bajnok

Benedek Tibor 1972. július 12-én született Budapesten. Ötéves korában kezdett el úszni, édesanyja gerincproblémái miatt vitte az uszodába. Néhány év múlva vízilabdázni kezdett a KSI csapatában. Utánpótlás-játékosként 1987-ben serdülő, 1988-ban és 1989-ben ifibajnok lett. A korosztályos válogatottakkal 1989-ben ifjúsági Európa-bajnoki címet is szerzett.

Az 1988–89-es szezon végén átigazolt az Újpesthez, ahol 1996-ig játszott, és a négy bajnoki cím megszerzése mellett tagja volt a LEN-kupa- (1993) és a BEK-győztes (1994) csapatnak is.

1996-ban Olaszországba szerződött, ahol a Racing Roma, majd a Pro Recco játékosa volt. 2004 februárjában bejelentette, hogy kétszeres bajnokként hazatér Olaszországból, és hároméves szerződést kötött a Domino-BHSE csapatával. Velük is nyert két aranyat 2005-ben, illetve 2006-ban. 2007 és 2012 között ismét az olasz Pro Reccóhoz szerződött, amellyel még négy olasz bajnoki címet szerzett. 39 évesen, 2012. május 23-án bejelentette visszavonulását.

A magyar válogatottban 1990 februárjában mutatkozott be, és még ebben az évben junior-Eb-bronzot, a következőben junior-vb-bronzot nyert. Az 1991-es perthi felnőtt vébén tagja volt a harmadik helyen végzett csapatnak, két évvel később Sheffieldben Európa-bajnoki ezüstöt szerzett, majd az 1997-es sevillai Eb-n az arany is meglett, 2003-ban Barcelonában pedig világbajnoki aranynak örülhetett. 

Benedek Tibort 2008. augusztus 26-án édesapja, Benedek Miklós színművész is üdvözölte, amikor hazatért a pekingi olimpiáról.
Benedek Tibort 2008. augusztus 26-án édesapja, Benedek Miklós színművész is üdvözölte, amikor hazatért a pekingi olimpiáról.
Fotó: MTI/Beliczay László

2000-ben a sydney-i olimpián, négy évvel később Athénban, 2008-ban pedig Pekingben is aranyat nyert a magyar válogatottal.

2010-ben a férfivízilabda-válogatottban Kemény Dénes segítője lett, 2013. január 10-től 2016. december 31-ig szövetségi kapitányként dolgozott. Első világversenyén, a barcelonai világbajnokságon aranyéremre vezette a csapatot, a 2014-es hazai Eb-n a második, a 2016-os belgrádi Eb-n a harmadik helyet szerezte meg a csapat.

2016 októberétől az UVSE szakmai igazgatójaként, a 2018-19-es idénytől a csapat edzőjeként tevékenykedett. 2020. május 1-jével visszavonult minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.

Epres Panni és Benedek Tibor a 2017-es Comet-gálán
Epres Panni és Benedek Tibor a 2017-es Comet-gálán
Fotó: Femina/Szabó Lolita

Benedek Tibor 2010-ben, nyolc év együttélés után vette feleségül gyerekei, Mór és Barka édesanyját, Epres Panni modellt. Olaszországi házasságából született lánya, Genevre 21 éves idén.

A világ egyik legjobb balkezes vízilabdázóját négyszer (1992, 1993, 1994, 2002) választották az év magyar vízilabdázójának, 2015-ben bekerült az úszósportok Hírességek Csarnokába, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, középkeresztjét és 2008-ban középkeresztjét a csillaggal.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük