Botrány az évadzárón! A legendás magyar színész ezért borult ki
Benedek Miklós a Játékszín évadzáró társulati ülésén nem bírta magában tartani véleményét.
Nem zajlott indulatoktól mentesen a Játékszín tegnap megtartott évadzáró társulati ülése - a neves és elismert színművész, Benedek Miklós nem tudta magában tartani a véleményét, és kikelt magából.
Németh Kristóf ügyvezető igazgató három és fél év után, április elején mondott le a Játékszín vezetéséről, mert nem akart társügyvezetőt maga mellé.
- Nem értek egyet azzal a döntéssel, amelyet a társaságunk taggyűlése hétfőn meghozott, és amely szerint a továbbiakban Bank Tamás megválasztásával kettős ügyvezetéssel működött volna a Játékszín - indokolta akkor döntését.
Lemondását május 31-ével adta be, a Játékszín új vezetője Bank Tamás színész lett. Németh Kristófot nem hívták meg az évadzáróra, sőt, megkérték, el se menjen rá, így kollégáitól sem tudott rendesen elköszönni. Benedek Miklós ezt kérte számon - a jelenlévők szerint indulatosan - az évadzárón az új igazgatótól - írja a Bors. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szerint az új vezetésnek illett volna tájékoztatni a színház dolgozóit, miért történt az igazgatóváltás. Bank Tamás erre azt válaszolta, szívesen elmondja négyszemközt, de nem a társulati ülésen.
- A színház vezetése arra kért, hogy ne tájékoztassam a társulati ülésen elhangzottakról a sajtót - mondta szűkszavúan a lap megkeresésére.
Fotó: Játékszín/Schumy Csaba
Epres Panni falatnyi miniszoknyában partizott! Benedek Tibor büszkén pózolt mellette
Nézd meg, a gyönyörű magyar sztárok közül kik vettek még részt a partin!
Epres Panni falatnyi miniszoknyában partizott! Benedek Tibor büszkén pózolt mellette
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció