Ma 90 éves Békés Itala - Nézd, milyen szép volt kezdő színésznőként!

Hazánk legendás színésznője, Békés Itala kereken 70 éve van már a pályán, és 90 évesen sem lassít.

Dia

                        	A 31 éves Békés Itala ilyen elbűvölő szépség volt az Irodalmi Színpadon, ahol a Karinthy Frigyes Így írtok ti című művéből készült előadásban szerepelt.

Fotó: MTI/Lónyai Mária

Dia

	1968-ban a Duna mellett töltötte szabadságát, ez a bikinis fotó akkor készült róla, miközben egy motorcsónakról integetett.

Fotó: MTI/Keleti Éva

Dia

	Békés Itala 35 éves korában így lépett színpadra Gogol A revizor című színművében, amit a Madách Színházban láthattak az érdeklődők.

Fotó: MTI/Bartal Ferenc

Dia

                        	Ez a felvétel 1972-ben készült a szentendrei Fő téren a Békés testvérekről. Bal oldalon nővére, Békés Rita színművésznő, középen Békés Itala, világos cipőben pedig ikertestvére, Békés András operarendező látható.

Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal
Ezt is szeretjük
Fotó: