Leverte a víz! A magyar énekes ezért pánikolt be a műsorban
A Back II Black énekesének, Bebének olyan állatokat kellett megfognia, amelyektől irtózik.
Vannak sztárok, akik a pókoktól, a kígyóktól vagy éppen a kutyáktól félnek. Azt senki nem gondolná, hogy a Back II Black énekese, Bebe a halaktól irtózik.


A 37 éves sztár akkor sem szereti a vízi állatokat, ha azok a tányérján landolnak.
Irtózik a halaktól
November 11-én indul a TV Paprika Sztárséf című új műsora, amelyben nyolc sztár - színészek, zenészek, sportolók és televíziós személyiségek - versengenek az Év sztárséfje címért.
Ezen a héten Abebe Dániel zenésztársával, Csejtei Tamással ragadott fakanalat. Az énekesnek szüksége is volt barátja támogatására, a keddi adásban ugyanis komoly kihívás elé állították: amikor kiderült, fish and chipset kell készítenie, elárulta, irtózik a vízi állatoktól.
A recept láttán előbb passzolni szerette volna a feladatot, de az is felmerült benne, hogy feladja az egész versenyt. Szó szerint látni se bírja az uszonyos állatokat, megenni pedig képtelen őket.
Amikor kiderült, hogy a főzés előtt még élő halakat is meg kell fognia puszta kézzel, kétségbe esett. A kínos helyzetből végül zenésztársa és barátja, Csejtei Tamás mentette ki. Ügyes segítőként átvette Bebétől a feladatot, de igyekezete kevés volt, a fordulót elvesztették.
Szeret főzni
- Egyszerűen túlélni szerettem volna ezt a napot. Minden feladatot szívesen megoldok, főzni is szeretek, csak halat, tengeri herkentyűt ne kelljen látnom. Régebben voltak próbálkozásaim ezen a téren, de mind kudarcba fulladt - magyarázta a műsorban történteket Bebe.
Ha tengeri herkentyűk nem is kerülnek otthon az asztalra, az énekes felesége, Kata szerencsésnek érezheti magát, hogy férje szívesen főz. A pár egyébként 2012 júliusában egy igazi sátras lagzi keretében kelt egybe.
Fotó: TV Paprika