Híres író volt Bárdos András édesapja - A Magyar Rádióban is hallhattad műveit

Bárdos András édesapja 24 éven át volt a Magyar Rádió főmunkatársa.

bardos-andras-cover-1
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bárdos András méltán lett napjaink egyik legismertebb tévése, hiszen az elmúlt három évtized során olyan műsorokban működött közre, mint a Híradó, a Napközi, az Objektív, a Napkelte vagy a Tények. Azt azonban már kevesebben tudják róla, hogy édesapja elismert író és dramaturg volt: Bárdos Pál, aki 1972 és 1996 között a Magyar Rádió főmunkatársaként dolgozott.

A 2017. június 26-án 81 éves korában elhunyt Bárdos Pál 1959-ben szerezte meg bölcsészdiplomáját Szegeden, ezt követően tanárként kezdett el dolgozni. 1972-ben költözött Budapestre, a Magyar Rádió mellett pedig a Rádiószínház dramaturgjaként is dolgozott. Íróként az ötvenes évek végén mutatkozott be: 1959-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában jelent meg első novelláskötete Nyolc lány meg a sárkány címmel, de emellett számos regényt is írt, Úriszék című drámáját pedig a Szegedi Nemzeti Színház is bemutatta.

Bárdos Pál és fia, Bárdos András.
Bárdos Pál és fia, Bárdos András.
Fotó: RTL KLub

A Magyar Rádióban több hangjátékát is hallhattuk az elmúlt évtizedek során, neki köszönhettük például A rémbaktert és A goromba tábornok esetét, de írt egy Szép Ernőről szóló rádiós dokumentumdrámát is.

Ma 72 éves Kudlik Júlia - Friss fotókon a Magyar Televízió bemondónője

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük