Évekig halogatta a válást! A magyar színésznő 25 év után hagyta el férjét
Bánsági Ildikó szerint már jóval korábban el kellett volna válni.
Ha Bánsági Ildikó meghoz egy döntést, akkor tántoríthatatlan. Sokan 50 éves kor felett már benne ragadnak egy rossz vagy ellaposodott házasságban, ám a színésznő pont ebben a korban szánta rá magát egy sorsdöntő lépésre: 25 év után elvált színész férjétől, Gáspár Sándortól, két gyermeke, Gáspár Kata és Gergely édesapjától. A színésznő szerint sokan úgy látják, ez nagyon bátor tett volt, de Joshi Bharatnak most bevallotta, nagy félelem volt benne, hogy meg tud-e állni a saját lábán.
- Én azért kivártam a válással, a lányom 14 éves volt. Nem akarom megsérteni azt a szép időszakot, aminek az eredménye, hogy két gyönyörű gyerekünk született, de én már elváltam volna előbb. Tudtam, hogy el kéne mennem, de amíg a lányom nem mondta azt, hogy "Na most már anya nem maradhatsz itt!", magamat nem toltam előtérbe. Akkor viszont, amikor a gyerek is megértette, hogy menni kell, tudtam, eljött a pillanat - mesélte a Joshi, a legjobb barát című műsorban.
A 68 éves színésznő szerint, amikor már a gyerekei nagyobbak voltak, és nem csak az ő érdekeit nézte, akkor azt kellett átgondolnia, 50 fölött meghozhat-e egy ilyen döntést.
- Hogy van az, hogy egy nő 50 fölött, akinek már ott van a szarkofág, nincs még beverve a négy szög, de a helye már ott van, kiugrik belőle? Honnan gondoltam volna, hogy én megállok a saját lábamon? - fogalmazta meg a válással kapcsolatos félelmeit, amelyek mára elmúltak, ugyanakkor társra nem talált.
Fotó: Facebook/Joshi, a legjobb barát
Magyar sztárok és lányaik
Képeken ismert magyar női sztárok és a nyomdokukba lépett lányaik.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció