Újabb fejlemények a gázolással kapcsolatban: megszólalt Bálint gazda
Bálint gazdát néhány héttel ezelőtt gázolták el egy zebrán, súlyos sérüléseket szenvedett.
Február közepén a fél országot megdöbbentette a hír, miszerint Bálint Györgyöt elgázolták egy zebrán, és a népszerű agrármérnököt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Mint kiderült, a 91 éves Bálint gazda szabályosan ment át a gyalogátkelőhelyen, amikor egy autós fékezés nélkül elütötte őt, valamint a mögötte haladó hölgyet is, aki kisebb sérülésekkel megúszta.
Többször műtötték
Bálint gazdát azonban több alkalommal is műteni kellett - végül szerdán engedték haza a balesetiről azzal, hogy pontosan tartsa be az orvosok utasításait a mielőbbi gyógyulás érdekében.
Minderről az RTL Klub Reggelijében mesélt, egyelőre csak telefonon keresztül, hiszen most az az elsődleges, hogy sokat pihenjen és ne erőltesse a lábát.
Azt is elmondta, mennyire meglepte, hogy annyian aggódtak érte az országban - a baleset óta rengeteg e-mailt és biztató üzenetet kapott, és állítja, hogy a sok kedvesség és együttérzés is segítette a gyors felépülésben.
Nem találkozott a gázolóval
- Bár 35 éves televíziós meg közéleti múlt van a hátam mögött, sose gondoltam, hogy engem ennyien ismernek és népszerű vagyok. Az utóbbi hetekben olyan szeretet áradt felém, hogy sokszor kénytelen voltam megkönnyezni az eseményeket - mesélte Bálint gazda.
Megemlítette azt is, hogy amikor a kórházban röntgenre vitték, egy 16-17 éves fiú, aki a tévében már nem is nagyon láthatta, azt mondta lelkesen: - Jaj, Gyuri bácsi, magáért most a fél ország szurkol! - ez pedig végképp jólesett neki.
- Bálint gazda ma hazatért a kórházból. Négy hétig még nem állhat rá a törött lábára, de járókerettel - egyik szobából a másikba - már mehet. Az otthoni légkörben reméljük, hamarosan megerősödik, és elfelejti az elmúlt két hét viszontagságait. Holnaptól már nemcsak családján keresztül, hanem a számítógépe előtt ülve is tartja a kapcsolatot a külvilággal.
Azt viszont fájlalja, hogy a gázoló azóta sem kereste meg - mindenesetre ezen igyekszik kevesebbet gondolkodni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Inkább azt várja, mikor beszélhet végre újra a kertészkedésről és a tavaszi munkálatokról a baleset helyett.
Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.