Ő lett Vadon Jani utódja a Balázsékban: ujjonganak a hallgatók
Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri ma reggel bejelentették, ki ül be melléjük harmadiknak.

A hallgatók csütörtökön 18 óráig szavazhattak arról, ki legyen az a híresség, aki beül a Balázsékba Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri mellé harmadik műsorvezetőnek, miután Vadon Jani távozott. A trió harmadik tagját több mint 250 ezer szavazat alapján választották ki.
Vadon Jani utódja a Balázsékban
Új műsorvezetőtársuk Ráskó Eszter lett, aki csatlakozott a Rádió 1 élő adásába, és hétfőn reggel hat órától munkába is áll.
A hallgatók először a szívükhöz kaphattak, mert Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri nagy komolyan azt közölte, hogy a közönségszavazást a legtöbb szavazattal Nagy Alekosz nyerte. A Való Világ negyedik évadának győztese elárulta, hogy nagyon izgult és ígérte, mielőbb teljesíti a felajánlását, miszerint, ha ő nyer, alsónadrágban végigmegy az Erzsébet hídon.
Alekosz valóban sok szavazatot kapott, azonban csak felkérték, szálljon be a trollkodásba, a valódi győztes Ráskó Eszter. A két műsorvezető közölte, örülnek, hogy női társat kaptak. A szavazáson a második legtöbb szavazatot Svraka-Gévai Juli kapta, így időnként ő is szerepelni fog a Balázsékban, például Ráskó Eszter helyettesíti, amikor a stand-uposnak fellépése lesz.
„Srácok, majdnem nyugtatót vettem magamhoz” - írta egy kommentelő Balázsék trollkodása után, de aztán mindenki megnyugodott, és a kommentekben az olvasható, ujjonganak, hogy Ráskó Eszter csatlakozik a Balázsék című műsorba.
„Hurrá Eszter!!! Nagyon klassz lesz!”
„YES! A humor visszatért!”
„Egész családom Rád szavazott. Jól indul a napom.”
„Dennisre szavaztam, de Eszternek is nagyon örülök! Jó lesz ez!”
Sebestyén Balázs tinédzser fia tiszta apja: megmutatta a 14 éves Benettet
Sebestyén Balázs nagyobbik fiáról, Benettről posztolt egy videót, amin a srác éppen zenél.
ElolvasomCover-fotó: Facebook/Balázsék oldala

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció