Váratlanul meghalt a magyar zenész! Rövid, súlyos betegség után érte a halál

Meghalt Balázs Gábor, a Stúdió 11 tagja, Balázs Klári első férje.

Meghalt 62 éves korában Balázs Gábor nagybőgőművész, a Stúdió 11 zenekar tagja - tudatták az MTI-vel zenésztársai, a Stúdió 11 Egyesület/Ensemble tagjai.

Balázs Gábor balról a második

A zenészt rövid, súlyos betegség után vasárnap érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

A Stúdió 11

Balázs Gábor 1949. október 31-én született. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett nagybőgő szakon.

1967-ben a Tolcsvay-fivérek mellett a Tolcsvay Trió alapítója volt. Az együttes az 1968-as, Ki mit tud? című vetélkedőn tűnt fel. Balázs Gábor 1978-ban lett a Magyar Rádió zenekarának, a Stúdió 11-nek a tagja.

Tanított a Bartók Béla konzervatórium dzsessz tanszakán, emellett zeneszerzőként és hangszerelőként is tevékenykedett. A nagybőgő mellett basszusgitáron is játszott

1992-ben a Bakó Annával írt, Mi lesz velem? című dalával - amelyet Szulák Andrea adott elő - díjat nyert a Táncdalfesztiválon. 1998-ban a Stúdió 11 tagjaként eMeRTon-díjban, 2007-ben Artisjus zenei díjban részesült.

Balázs Gábor hat éven át volt Balázs Klári első férje. A Magyar Rádióban működő Stúdió 11 - Tolcsvay Trió - basszusgitárosa és a zenekar gyakran lépett fel Korda Györggyel.

Balázs Klári első férje

A Halló, itt Korda György című balatoni ORI-turnén szövődött Korda György és Balázs Klári között a szerelem, ám akkor Balázsék már nem éltek együtt.

Balázs Klári és Korda György nemrég ünnepelték gyöngylakodalmukat, ám az énekesnő a zenei és a közéletben a mai napig első férje vezetéknevével ismert.

Magyar sztárok, akiket egy ország gyászol

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: www.studio11.hu

Forrás: MTI

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük