Ő Balázs Pali élete szerelme - A szőke Mónikáért már 23 éve bolondul
Balázs Pali ritkán látott szerelmével, Mónikával már több mint két évtizede él együtt.
Balázs Paliért a mai napig rajonganak a nők, ám az énekes szíve több mint két évtizede foglalt. Mónikával 1996-ban ismerkedett meg Békéscsabán, hamar egymásba szerettek, és azóta is boldog párkapcsolatban élnek.
Az 51 éves sztár a Story magazin júliusi számában mesélte el, hogy Mónika előtt volt három komoly kapcsolata, de végül mindig közbeszólt valami: az egyikőjük nem támogatta zenei karrierjét, másikukkal csak szimplán elmúlt a szerelem, harmadik komoly kapcsolatának pedig a féltékenykedés vetett véget. A bájos, szőke hajú Mónika azonban teljesen más karakter volt, mint a többiek.
- Benne találtam meg azt a nőt, akit mindig is kerestem. Ő az első, aki sose akart letéríteni a pályámról. Tudomásul veszi, hogy ő csak a zene után következhet nálam. Máig kitart mellettem, és támogat, amikor kell - magyarázta a hetilapnak a sztár.
Fiuk, Dávid 2002-ben született meg, Balázs Pali tinédzser gyermekét élete legnagyobb ajándékának tekinti.
Balázs Pali zenei karrierjét is szinte szerelme, Mónika mellett építette fel, hiszen pont abban az évben jelent meg a debütáló albuma, amikor egymásba szerettek. 2016-ban 20 év romantika címmel jubileumi albumot adott ki, legutóbbi lemeze, a Majd Holnap Írok... 2019 májusában jelent meg.
Természetesen ezen is rengeteg szerelmes szám szerepel, a dalok megírásához az inspirációt pedig Mónika adta a zenésznek.
Ő Fásy Ádám felesége
Fásy Ádám és felesége, Marika 1991-ben ismerkedtek meg, nem sokkal később egymásba szerettek, azóta pedig elválaszthatatlanok. Képes összeállításunkban megnézheted a sztár húsz évvel fiatalabb szerelmét.

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció