A magyar műsorvezető a rajongói előtt szégyenítette meg az énekest
Élete legkellemetlenebb pillanatát kellett átélnie Balázs Palinak.
Balázs Pali Amiről 20 évig nem beszéltem című önéletrajzi könyvében többek között arról is ír, milyen megaláztatásokat kellett átélnie.
A '90-es évek sztárja 1998-ban Kaposváron adott koncertet, amikor színpadra lépés előtt az est házigazdája, Dömsödi Gábor rajongói előtt alázta meg.
- Olyan izgalommal készültem erre a koncertre, mintha minimum saját nagykoncertem lett volna. Pedig mindössze három dalt énekelhettem. Emlékszem, akkor a Prognózis együttes volt az egyik sztárvendég. Fellépés előtt tíz perccel kinéztem a függöny mögül, és valóban, csurig volt a sportcsarnok. Legalább 2500-an lehettek. Dömsödi Gábor vezette a műsort. Felment a színpadra, és életem egyik legkellemetlenebb bevezetését adta elő. Szó szerint ezt mondta: "Kedves közönségünk, most egy kis szünet következik, a szünetben pedig hallgassák szeretettel Balázs Palit" - emlékezett vissza az énekes.

A nézők a "szünet" szó hallatára szinte mind felpattantak, hiszen akkor már két és fél órája ment a koncert. Amikor Balázs Pali fellépett a színpadra, csak a távozó közönséget látta.
- 2500 emberből jó, ha 50 bent maradt. Roppant kellemetlen volt, ahogy ott vergődtem. Nem volt mit tenni, elénekeltem a három dalomat, meghajoltam, és irdatlanul csalódottan mentem ki az öltözőbe - vallotta könyvében.
Hogyan lesz egy falusi fiúból országosan körülrajongott sztár? Mi a titka annak, aki két évtizede rendületlenül tartja népszerűségét?
Balázs Pali sikerét sokszor és sokan próbálták megfejteni az elmúlt két évtizedben, eddig sikertelenül. Pályafutásának 20. jubileumi évében azonban úgy döntött, életrajzi könyvben mesél azokról a sorsfordító mérföldkövekről, amelyekről eddig hallgatott.
Kiadja az Art Nouveau Kiadó
Ára 3699 forint
Fotó: balazspali.hu
A ’90-es években bomlottak érte a nők
Nézd meg képes összeállításunkban, mennyit változott Balázs Pali és a '90-es évek népszerű magyar énekesei és énekesnői!
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















