Azurák Csaba 7 évig híradózott Várkonyi Andreával: elárulta a titkot, ami mindenkit érdekelt
Azurák Csaba elárulta, amit mindenki tudni akart arról az időszakról, amikor együtt híradóztak.
Várkonyi Andrea 2002 és 2016 között volt a TV2 Tények című esti hírműsorának műsorvezetője, Azurák Csaba, aki korábban a Napló című produkcióban dolgozott, 2009-ben csatlakozott hozzá.
A csatorna 2022 őszén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, ebből az alkalomból rengeteg különleges tartalommal készültek a nézőknek, köztük egy beszélgetéssel, amelyben Várkonyi Andrea és Azurák Csaba együtt elevenítették fel a híradós éveiket.
Azurák Csaba titka Várkonyi Andreáról
Azurák Csaba és Várkonyi Andrea között a közös munka során valódi barátság szövődött, mindent tudtak egymás családjáról, gyerekéről, az iskolai tanár nénikről. Ezek mellett arról is beszélgettek, mi volt akkoriban az első kérdés, amit mindenki feltett nekik.
- Mindig arról kérdeztek minket, hogy miről beszélünk az elején meg a végén, amikor mutatják a headline-t. Tízből kilencen azt kérdezték tőlem, miről beszélünk az Andival akkor. A második számú topic, hogy mit viselünk az asztal alatt - kezdte Azurák Csaba a TV2 visszaemlékező show-jában.
- A híradósoknak van-e lába? - folytatta nevetve Várkonyi Andrea.
- Tényleg volt úgy, hogy úgy ültem be! Fölül öltöny, zakó, ing, alul sportgatya és edzőcipő - vágta rá mosolyogva Azurák Csaba.
- Azért én voltam a jobban öltözött. Ruhám volt sokszor, mint mondjuk, olyan, mint ez - mesélte Várkonyi Andrea, de sokáig nem örülhetett, mert volt kollégája gyorsan elárulta egyik legféltettebb titkát egy bizonyos rózsaszín papucsról a kulisszák mögött.
- És a rózsaszín papucs! - vágta oda Azurák Csaba nevetve.
- Az akkor kellett, amikor elkezdtük mi nyomkodni a súgógépet. (…) Magas sarkúban én azt nem tudtam nyomkodni, azért kellett a papucs - magyarázkodott Várkonyi Andrea.
A nézők azt is megtudhatták róla, hogy az asztal alatt rendszeresen tartott ennivalót és innivalót, és egy időben minden felvételre kókuszgolyóval készült.
Várkonyi Andrea ezért vált el első férjétől
Várkonyi Andrea saját nevével fémjelzett műsorában, a Micsoda Nők!-ben vallott arról, miért ment tönkre házassága hét év után volt férjével, Szilvay Attilával. Nagyon szerettek volna egy kisbabát, azonban a tévésnek a különböző orvosi kezelések ellenére hosszú évek alatt sem sikerült teherbe esnie.
Ezért ment tönkre Várkonyi Andi házassága - Most először mesélt róla
Várkonyi Andi őszintén mesélt kudarcba fulladt házasságáról.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/25 éves a TV2 – Ünnepeljünk együtt!
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- liptai claudia