Szomorú hír a magyar sikersorozat rajongóinak - Búcsúzniuk kell kedvenc szereplőjüktől
Megkezdődött az Aranyélet harmadik évadának forgatása.
Július 23-én tudatta a magyar HBO, hogy megkezdte nagy sikerű, több díjjal is jutalmazott saját gyártású sorozata, az Aranyélet újabb évadának forgatását, amelyet 2018-ban tűz műsorra. A csatorna legfrissebb tájékoztatása szerint a harmadik évad még a korábbiaknál is többet vállal: felidézi, értelmezi és olykor kiforgatja az elmúlt évek jó néhány közéleti eseményét, miközben olyan húsbavágó és aktuális kérdésekre keresi a választ, minthogy áthidalható-e a generációk közt húzódó szakadék, vagy hogy összeegyeztethető-e a mai Magyarországon a család és a karrier, a hatalom és a tisztesség.
Mivel a posztot Anger Zsolt is megosztotta közösségi oldalán, a kommentelők máris elkezdtek reménykedni abban, hogy a színész szerepel a harmadik évadban, és Hollós Endre - annak ellenére, hogy Janka bezúzta a koponyáját egy Buddha-szoborral - talán mégsem halt meg, hiszen nem láttuk jobblétre szenderülni. Ennek ellentmond Anger megjegyzése, amit a megosztáshoz fűzött.
"Nem érdekel hogyan és milyen fordulattal, dallasos pamelás bobbys "csakálmodtamhogymeghalt" akármilyen hülyeséggel, de ENDREBÁT TESSÉK VISSZAHOZNI!!!"
"Endre bá tuti valami rehabon tanul újra beszélni és járni meg minden, ahova Janka is bekerül idegösszeomlással... (vagy terhes Endre bától. ) Nem véletlen a buddha Endre bá vérével…"
"Endrebát nagyon jó lenne viszont látni, viszont ha már egyszer megölték... ne legyen olyan, mint a Trónok Harca!"
"Én már azt hittem az utolsó résznél, puff nincs tovább, ÉS mégis!!! Juhhuuuuu!!! Nagyon várom!!!"
"Endre bá meg se halt... látta valaki az ellenkezőjét?"
Az HBO sajtóközleményében ugyanakkor nem szerepel Anger Zsolt neve sem a főbb szereplők, sem a visszatérő mellékszereplők között.
A főbb szerepekben ismét Thuróczy Szabolcsot (Miklósi Attila), Ónodi Esztert (Miklósi Janka), Döbrösi Laurát (Miklósi Mira), Olasz Renátót (Miklósi Márk) és Végh Zsoltot (Gáll Ferenc) láthatjuk. Az évadban visszatér a mellékszereplők közül Danis Lídia (Jakab Erika főhadnagy), Rajkai Zoltán (Zebegényi Géza), Fekete Lovas Zsolt (Mátyás Pista), Hevér Gábor (Szendrák Dénes), Trill Zsolt (Fazi) és Fullajtár Andrea (Boros Zsuzsa), míg újoncként csatlakozik a csapathoz Staub Viktória, Bakonyi Csilla és Borovics Tamás.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció