Titkaikról vallottak! Az X-Faktor két sztárja 1 év után is kitart egymás mellett
Antal Tímea és Kvaka Andrea barátsága egy év után is töretlen.
Bár jelenleg az X-Faktor negyedik szériájának tehetségei kerültek előtérbe, a tavalyi évad sztárjai sem tűntek el nyomtalanul.
Antal Tímea például nemcsak ismertségre, de egy barátnőre is szert tett 2012-ben: Kvaka Andreával egy év után is elválaszthatatlanok.
Titkaikról vallottak
- Az X-Faktor-táborban fura módon ugyanazt a dalt kaptuk, csak éppen külön csapatban voltunk. Még a részek is megegyeztek, ugyanazokat a sorokat kellett énekelnünk. Miután bejutottunk az élő adásba is, ugyanazt a hatalmas szobát néztük ki maguknak, így hát szobatársak lettünk. Innentől kezdve sülve-főve együtt voltunk, együtt mentünk vásárolni, együtt rendeltünk kaját, együtt próbáltunk és gyakoroltuk a dalokat - mesélte megismerkedésükről Antal Timi.
Kvaka Andrea távozott elsőként a versenyből, pedig Antal Timi szerint ő volt az egyik legnagyobb női hang a szériában.
A 23 éves lányban első kiesőként sem volt féltékenység, az élő adások előtt meglátogatta volt szobatársát, és ott volt mellette, ha az beszélgetni szeretett volna. Talán ennek is köszönhető, hogy bár a vörös hajú lány a versenyt nem nyerte meg, de ő lett a 2012-es X-Faktor legjobb énekesnője. Barátságuk egy év után a rengeteg elfoglaltság ellenére is töretlen.
Kitartanak egymás mellett
- Hál' Istennek, mindkettőnknek sok dolga van, így inkább spontán jönnek össze a dolgaink. Volt már olyan, hogy sütögettünk otthon, és áthívtam magamhoz őt is. De eljött egy élőzenekaros koncertemre is, ahol egyébként egy közös AC/DC-dalt is előadtunk. És persze szoktunk írogatni is egymásnak, vagy felhívjuk a másikat, hogy mi újság vele - árulta el Antal Timi.
A két fiatal énekesnő természetesen szívesen dolgozna egy-egy dalon közösen is, annak ellenére, hogy más-más stílusért és előadókért rajonganak.
- Az egyik egy érzelmes, nagyon finom dallamvilágú dal lenne, amelyben nagyon nagyokat lehetne énekelni. Amolyan Whitney Houston-os szám, ami valószínűleg a barátságról, de mindenképpen valami pozitív dologról szólna. A másik verzió pedig egy olyan nóta lenne, amivel kirúgnánk a falakat, mivel mindketten szeretjük a rockot, talán egy AC/DC-s stílushoz tudnám hasonlítani. Remélem, valamikor ez meg is valósulhat - mondta reménykedve Antal Timi.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nemcsak egymás zenei ízlését ismerik, de azt is tudják, a másik milyen filmet vagy ételeket szeret.
- Rengeteg filmet néztünk meg a műsor ideje alatt a lakásban. Andi imádja a horrorfilmeket, nagyon sokszor próbált rávenni arra, hogy nézzük ezt a műfajt, nem sok sikerrel. A kedvence talán a Végső állomás. Ezt mondjuk egyébként még én is megnézem - osztotta meg velünk a 20 éves énekesnő.
Kvaka Andi szerint barátnője szereti a vígjátékokat, a romantikus és az akciófilmeket, és azt is elárulta, hogy Antal Timi kedveltette meg vele a tipikusan erdélyi zakuszkát, ami egyfajta paprikakrém.
Fotó: Hatos Nikolett, RTL Klub/Sajtóklub