Nagyot nézel, mi derült ki a TV2 híradósáról: ezzel foglalkozik a tévézés mellett
Andor Évát műsorvezetőként láthatják nap mint nap a nézők, ezt az oldalát még nem ismertük.
Andor Évát 2002 októberében láthatták először a nézők a TV2 képernyőjén. A Tények műsorvezetőjéről azonban kevesen tudják, hogy a tévézés mellett mással is foglalkozik.
Andor Éva könyvet írt
A csinos híradós a Mokkában beszélt arról, hogy már gyerekkora óta jelen van életében az írás. Andor Évának most először jelent meg regénye, mely a Nizzánál a tenger címet viseli. A történet két teljesen más életet élő, egymást nem ismerő nő életének összefonódását mutatja be.
- Az egész úgy indult, hogy én írok egy novellát – kezdte mesélni. A történet végül annyira kiforrta magát, hogy egy majdnem 600 oldalas regény lett belőle.
- Nem szoktam én olyasmiről beszélni soha, ami még csak terv, vagy éppen kialakuló dolog – adott magyarázatot arra, hogy miért nem tudtak még saját kollégái sem arról, hogy a műsorvezetés mellett ezzel is foglalkozik.
Tizenévesen még országos versenyt is nyert kisebb novelláival, azonban később elment a bátorsága az írástól, mikor magyar szakra járva úgy érezte, ez neki nem fog úgy menni, ahogy kellene. Most mégis újra belevágott, és egy Dél-Franciaországban játszódó történetet vetett papírra, mely egy tengerparti nyaralás során kezdett kibontakozni fejében.
A teljesen képzelet szülte sztorinak a vége volt meg először, úgy kezdte el visszafejteni a cselekményszálakat.
- Van benne szerelem, nagyon sok érzelem, de nemcsak emberek közti érzelem, hanem miután minden énrajtam megy át, mindent én éltem végig, miközben írtam – mondta, és azt is hozzátette, szerinte biztos, hogy az olvasók valamelyik karakterrel azonosítani fogják majd.
15 évig naponta láthattuk a képernyőn: a gyönyörű híradós ma már teljesen mással foglalkozik
Földi-Kovács Andrea nem fordított hátat a média világának, itt láthatod.
ElolvasomCover-fotó: TV2
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció