A magyar híradós 45 évesen áll készen az anyaságra - Nem érzi úgy, hogy elkésett

Andor Éva csak a mostani párja mellett érzi úgy, hogy gyermeket szeretne.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Andor Éva az egészségi állapota szempontjából tavaly nehéz hónapokon ment keresztül, egy vírusos megbetegedés ráhúzódott a pajzsmirigyére, és felborította a hormonrendszerét. A Tények híradósa kis híján elveszítette a reményt, hogy gyermeke szülessen. Ekkor szembesült azzal, most már vágyik az anyaságra. A májusban 45. születésnapját ünneplő tévés a Story magazinnak azt mesélte, nem bánja, hogy nem lett fiatalon édesanya, mert eddig nem érezte azt, hogy felkészült lenne rá. 

A TV2 sztárja a hetilapnak azt mondta, csak most érzi magát készen a családalapításra, 45 évesen már nem kell választania a hivatása és a családja között, mert már felépítette a karrierjét. Úgy véli, helyesen döntött, amikor volt ugyan párja, a társadalmi nyomást figyelmen kívül hagyva mégis úgy döntött, még nem szül gyereket. 

- A jelenlegi párom előtt minden korábbi kedvesemmel kapcsolatban volt egy rossz érzésem, hogy hiába szeretem az illetőt, nem biztos, hogy tartósan együtt maradunk. Volt, akivel már házasságot terveztünk, úsztam a boldogságban, de egy hang azt súgta: ne higgyek a közös jövőben, és a szakítás be is következett - árulta el. 

andor-eva
Fotó: TV2

Jelenlegi párjának egy közös ismerősük mutatta be 2006-ban, a barátságból pedig szerelem lett. Több mint tíz éve vannak együtt, de csak két évvel ezelőtt költöztek össze. A férfi jelenti számára az otthont és a biztonságot, ő az, akivel gyereket szeretne vállalni. Nem érzi úgy, hogy 45 évesen bármivel el lenne késve. 

- Természetes úton igyekszem fiatalon tartani a testemet, ami a jelek szerint sikerül is, hisz épp a minap jegyezte meg az orvosom a leleteim láttán, fizikailag olyan állapotban vagyok, mint egy rendszeresen sportoló harmincas nő - mondta a hetilapnak.  

Hazai sztárok 2018-as és 2019-es ruhája a Story-gáláról

Andor Éva az idei és a tavalyi Story Ötcsillag- és Érték-díj Átadó Gálán is részt vett. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen estélyi ruhát viseltek a 2018-as, és milyen kreációt a 2019-es gálán. Neked melyik évben tetszettek jobban?

Ördög Nóra ruhabakija után királynőként tündökölt estélyi ruhájában

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük