Megszólalt az érintett! Ezért hagyta el felesége az Irigy Hónaljmirigy sztárját
Ambrus Zoltán élete elmondása szerint egy baleset után darabokra hullott.
Ambrus Zoltán idén januárban jelentette be, hogy egy évre visszavonul az Irigy Hónaljmirigy együttesből, váratlan döntése mögött pedig fájdalmas magánéleti okok húzódtak meg.
Többek között erről is beszélt a 45 éves énekes a közelmúltban a Best magazinnak adott interjújában, amiből kiderült, hogy az elmúlt évek során hogyan hullott darabokra az élete.
Újra meg kellett tanulnia járni és beszélni
Elmondása szerint minden azzal a hat évvel ezelőtti súlyos autóbalesettel kezdődött, amely során majdnem életét vesztette. Súlyos koponyatöréssel vitték kórházba, felépülése pedig hosszú időbe tellett - újra meg kellett tanulnia járni és beszélni.
- Úgy érzem, mintha a baleset óta történt volna velem valami. Nem tudom pontosan, hogy micsoda, de attól a naptól kezdve mintha kártyavárként dőlne össze körülöttem minden, folyamatosan csúszik lefelé az életem - mondta.
Nem titkolta el, hogy felesége 18 év házasság után elhagyta, és habár már a bíróság kimondta a válást, továbbra is egy fedél alatt élnek, mivel a mai napig nem tudták eladni gödi házukat.
Az éjszakába menekült
Ami az okokat illeti, elmondta, hogy a sok fellépés miatt elhanyagolta feleségét, 18 éves fiát és 15 éves lányát, a feszültségek miatt pedig az éjszakai életbe menekült, ami további veszekedéseket eredményezett.
- Bulizni jártunk egy-egy fellépés után, előfordult, hogy haza se mentem, mert szükségem volt arra, hogy semlegesítsem a bennem felgyülemlett feszültséget. Ez persze rányomta a bélyegét a házasságomra. Hiába vittem haza pénzt, egy idő után ez már nem volt elég - vallotta be Ambrus Zoltán.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A sok nehézség és megpróbáltatás ellenére azonban nem adta fel, elmondása szerint mindenképpen szeretné újra felépíteni az életét, aztán pedig visszatérni az Irigy Hónaljmirigybe.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.