Mára virradóra elhunyt Ambrus Tamás! Rákkal küzdött az 50 éves sportoló

Meghalt Ambrus Tamás, a Fradi örökös bajnok vízilabdázója.

Súlyos, hosszan tartó betegség után 2015. április 16-án, a mai napon meghalt Ambrus Tamás.

A Fradi örökös bajnok vízilabdázójának halálhírét ma reggel tette közzé a Fradi.hu.

A Fradi örökös bajnok vízilabdázója

Ambrus Tamás 1964. június 27-én született Budapesten. Édesapja Ambrus Miklós olimpiai bajnok vízilabdakapus. A családi hagyományoknak megfelelően 11 évesen vízilabdázni kezdett. 16 évesen debütált az élvonalban, ő is kapus poszton.

20 évig a Fradiban játszott, a klub örökös bajnoknak tekinti. Kétszer nyert magyar bajnokságot az FTC csapatával, 1988-ban és 1990-ben. Részt vett az 1986-os, Madridban rendezett világbajnokságon és az 1985-ös szófiai Európa-bajnokságon.1993-tól a BVSC-ben folytatta pályafutását, ahol két bajnoki címet nyert.

Aktív pályafutását követően a BVSC másodedzője lett, majd négy éven keresztül dolgozott edzőként Firenzében. Hazatérését követően visszatért a PVSK-hoz, majd 2010-ben az FTC vezetőedzője lett, haláláig a klub vízilabda szakosztályának vezetője volt.

2014-ben agyi lymphomát diagnosztizáltak nála. A rendkívül ritka betegség sugár- és egyéb kezeléseinek mellékhatásaként Ambrus Tamás szervezete időnként annyira legyengült, hogy megmozdulni sem tudott betegágyában. Hosszan tartó betegséget követően a szervezete végül feladta a rákkal folytatott küzdelmet, április 16-án meghalt.

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük