Ő volt Magyarország első tinisztárja - A 72 éves Ambrus Kyri ezért vonult vissza
Ambrus Kyrit, a Fehér házikó énekesét már régóta nem láthattuk.
Ambrus Kyri nevéhez olyan népszerű slágerek fűződnek, mint az Ilyen a twist, az Elment a papa, mama vagy a Nem híres dzsesszénekes, de a mai napig sokan szeretik Aradszky Lászlóval énekelt duettjeit is, az Állatkerti sétát vagy a Bombajót.
A 72 éves énekesnőt mintegy 20 éve nem láthattuk, ugyanis a visszavonulás mellett döntött, melynek okairól a Borsnak nyilatkozott. A bulvárlapnak elmondta, hogy a zenélést egy korhoz kötött szakmának tartja, és egyáltalán nem bánta meg, hogy 1999-ben végleg elbúcsúzott a színpadtól.
- Nem akartam szánalmassá válni. Látom a korombéli kollégáimon, hogy foggal-körömmel ragaszkodnak az énekléshez. Én nem akartam így járni - mondta az eredetileg Ambrus Margit néven született énekesnő, akinek egyik legismertebb slágere a Fehér házikó volt.
Ambrus Kyri 1963-ban érettségizett, de már két évvel korábban felfedezte az Országos Rendező Iroda egyik munkatársa. Így lett hazánk első tinisztárja a hatvanas években, akit rövidesen a magyar Rita Pavonénak neveztek, mivel nagyon hasonlított a megjelenésük és stílusuk.
1972-ig minden táncdalfesztiválon indult, 1967-ben Fenyvesi Gabival megosztott harmadik lett a Nappalok és éjszakák című dalával, két évvel korábban az Intervíziós Dalversenyen pedig 19. helyezést ért el Hiszem, ha akarom című slágerével, amelyet a zsűri különdíjjal is jutalmazott.
A zenéléstől már a hetvenes években visszavonult, de 1982-ben szerepelt Tarr Béla Panelkapcsolat című filmjében, amelyben saját magát alakította. A hetvenes-nyolcvanas években a Magyar Rádiónál dolgozott, olyan műsorokban hallhattuk, mint a Magnósok, figyelem, a Könnyűzenei koktél vagy a Magnóról magnóra.
Számos kislemez után 1983-ban jelent meg egyetlen nagylemez Kyri címmel. Ambrus Kyri példaképe Brenda Lee, szépségideálja pedig Claudia Cardinale. Az énekesnő elmondta, hogy habár egyedül él, nem magányos, mivel hetente háromszor kanasztázik, a mai tehetségkutatókat pedig nem szereti, mert unalmasnak tartja őket. Azt pedig nem engedi, hogy lefotózzák, mivel azt szeretné, hogy rajongói fiatalon emlékezzenek rá.
Fotó: MTI/Hámor Szabolcs
Ha nincs a Táncdalfesztivál, talán nem ismerjük meg őket! 4 magyar énekes, aki ott kezdte
Sok ma is aktívan zenélő hazai sztár kezdte valamelyik Táncdalfesztiválban a pályafutását, közülük választottunk ki négyet.
Ha nincs a Táncdalfesztivál, talán nem ismerjük meg őket! 4 magyar énekes, aki ott kezdte
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció