Gondoltad volna róla? Az m1 egzotikus szépségű tévése új oldaláról mutatkozik be
Al Ghaoui Hesna, az m1 csinos riportere művészként mutatkozik be.
Az m1 egzotikus szépségű riportere, Al Ghaoui Hesna a háborús övezetekből adott tudósításainak köszönhetően lett ismert és elismert a szakmájában.
A csinos tévés hétvégén egy, a nagyközönség számára eddig ismeretlen oldaláról is bemutatkozik.
Háborús helyszínekről jelentkezik
A magyar édesanyától és szír származású édesapától született Al Ghaoui Hesna 1998-ban külpolitikai újságíróként kezdett dolgozni a Népszabadságnál, majd a Magyar Televízió riportere lett. Nem haditudósító, de tudósításainak helyszínei gyakran esnek konfliktuszónákba.
A háborús konfliktusok helyszíneinek megrázó hétköznapjairól tett vallomásait Háborúk földjén címmel riportkönyvben jelentette meg 2010-ben. 2011-ben Prima Primissima díjjal tüntették ki.
Riportfilmjeivel kétszer nyert már Kamera Hungária díjat, de alkotásaival nevet vívott ki magának a monte-carlói televíziós fesztiválon, a CNN World Report pályázatán vagy az Al-Jazeera Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
Televíziós munkájával nap mint nap bizonyítja, hogy a hölgyek még igazán férfias terepeken is megállják a helyüket, ha önálló, nőies gondolkodásmódjukat és szemléletüket képesek integrálni munkájukba. Nem véletlen hát, hogy őt kérték fel, legyen a hétvégi magyar TEDxWomen konferencia moderátora és háziasszonya.
Művészként debütál
A 34 éves tévés, aki szabadidejében szépprózát ír, és fest is, itt mutatkozik be először művészként: a vendégek Al Ghaoui Hesna festményeit és fotóit is megtekinthetik az előadások szüneteiben.
A TED - T = Technology, E = Entertainment, D = Design - célja, hogy a technológia, a szórakoztatás és a dizájn területeiről érkező, kimagasló eredményeket elért emberek megoszthassák a jövőt formáló gondolataikat, ötleteiket.
Beszélt már TED-konferencián Bono a U2-ból, Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek című bestseller írója, Jane Goodall etológus, Bill Gates és Jamie Oliver.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A rendezvényen olyan nagyszerű, inspiráló magyar előadókat hallgathatnak, mint Kriston Andrea, a róla elnevezett intimtorna-módszer kifejlesztője, Szentirmai-Joly Zsuzsanna textiltervező iparművész, a Laokoon szövet feltalálója, Nagy Andrea, a Böjte Csaba alapítványát támogató Séta Dévára projekt egyik megálmodója vagy Kardos-Horváth János, az egykori Kaukázus és a K2 zenekar frontembere. A részletes program a www.tedxw.hu oldalon található meg.
Fotó: MTI/Czimbal Gyula, MTVA/Zih Zsolt