12 év után felmondott - A magyar műsorvezető ezért hagyta ott a csatornát
Al Ghaoui Hesna felmondott a köztévénél.
Al Ghaoui Hesna 12 év után otthagyta az MTVA-t. A félig magyar, félig szír származású tévés a wmn.hu oldalon megjelent, D. Tóth Krisztának adott exkluzív interjúban árulta el, miért döntött úgy, hogy felmond.
Ezért mondott fel a köztévénél
- Aki ismer engem, vagy hallott már előadást tartani, esetleg követi a Facebook-oldalamat, az pontosan tudja, hogy mit gondolok például a menekültválság kezeléséről és számos más dologról, ami az országban zajlik. És hogy ez nem feltétlenül esett egybe azzal, ami a tévé képernyőjén volt. Az elmúlt időszakban történtek számomra is elfogadhatatlan dolgok az országban és a televízióban, ezek miatt bennem is voltak dilemmák, hogy fölálljak vagy sem - kezdte az indoklást.
- Ugyanakkor hálás is vagyok a tévének, hogy az utóbbi öt évben egy olyan műsort készíthettem – a Bábel című műsoromat – ami tényleg arról szólt, és olyan értékeket közvetített, amit képviselek. És fantasztikus csapattal dolgoztam együtt - árulta el.
Amikor Al Ghaoui Hesna számára világossá vált, hogy megszüntetik a Bábelt, akkor már semmi értelmét nem látta annak, hogy maradjon. Felajánlották neki, hogy dolgozzon hírműsorokban, de a 38 éves tévés már nem szeretett volna ezen a területen dolgozni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció