Ákos legidősebb lánya már 18 éves - Annáról híres édesapja posztolt fotókat
Ákos legidősebb lánya, Anna az édesapja nyomdokaiba lépett.
Ákos csak ritkán enged bepillantást a magánéletébe. Az énekes és felesége, Krisztina négy gyerek boldog szülei, de őket csak ritkán mutatják meg, pláne együtt. Ez alól csak a karácsony és a húsvét kivétel.
Az 52 éves sztár egy szem fia, Márton 1998-ban született, őt három lány követte: Anna 2002-ben, Kata 2005-ben, Júlia pedig 2010-ben látta meg a napvilágot.
Ákos lánya, Anna
A Kossuth-díjas énekes gyerekei közül az utóbbi fél évben egyedül Annáról láthattunk több fotót híres édesapja Instagram-oldalán, ugyanis a tinilány közreműködött Ákos 2019 őszén megjelent negyedik, Idősziget című albumán mint dalszerző és énekesnő.
Tavaly decemberben, a dupla arénás koncerten három közös dalt is előadtak: ez volt az első alkalom, hogy apa és lánya a nagyközönség előtt duettezett. A dalok közül az egyik az Elhiszem című közös számuk volt, ami az új lemezen is szerepel, azt Anna szerezte.
Ákos legidősebb lánya, Anna 2020 márciusában lett nagykorú, ekkor ünnepelte a 18. születésnapját. Apja erről is tett ki fotót.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- rtl klub
- sztár