3 zsűritagot is lecserélnek? A magyar műsorban erre még nem volt példa

A részletek

A hírek szerint három zsűritagot is lecserélnek A Dal című műsorban.

Dia

                        	Rákay Philip idén márciusban jelentette be, hogy távozik a köztévétől, ugyanakkor műsorvezetőként és kreatív producerként folytatja munkáját az MTVA-nál. Az értesülések szerint A Dal zsűritagjai között sem láthatjuk 2016-ban.

Fotó: MTVA

Dia

	Csiszár Jenő A Dal indulása, 2012 óta benne volt a zsűriben, emellett egy éve ő az MTVA program-főtanácsadója, így igencsak meglepő, ha lecserélik. A Bors információi szerint A Dalban a helyét a legendás rockzenész, Frenreisz Károly veheti át. 

	A pletykák szerint Rúzsa Magdit sem láthatjuk 2016-ban A Dal ítészei között, a helyére állítólag Zsédát szemelték ki.

                        	Pierrot 2015-ben csatlakozott A Dal zsűritagjaihoz, az ő lecseréléséről nem szóltak a hírek, így elképzelhető, hogy jövőre is láthatjuk az Eurovízós Dalfesztivál magyarországi válogatóműsorában.

Ezt is szeretjük
Fotó: