Ezt hogy gondolta? Janicsák Veca fittyet hányt a zsűri véleményére

Részletek

Janicsák Veca kijelentette: csak a saját feje után hajlandó menni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ráfordult a célegyenesre A Dal mezőnye, vasárnap este tovább szűkült a Malmőbe készülők köre.

A zsűri és a nézők a kilenc fellépő közül négyet juttathatott tovább a döntőbe, így nyolctagúvá téve a végleges mezőnyt.

Cipőre emlékeztek

Természetesen most sem maradhattak el az izgalmas, idegölő pillanatok, ahogy a meghatottság is helyet kapott. Az első fellépő, a United együttes volt, akik előadásuk után Republic pólóba bújtak, így nyilvánítva ki tiszteletüket a válságos állapotban kórházban fekvő Bódi László, azaz Cipő iránt.

Az este leginkább a kereskedelmi csatornák tehetségkutató versenyeinek harcáról szólt, hiszen ByeAlexen kívül mindenki feltűnt már az egyikben.

A zsűri is hozta a formáját, mindenkit ajnároztak, aztán a szavazógombok megnyomásakor már elfelejtették lelkesedésüket, most nem röpködtek a magas pontszámok, mint az eddigi műsorokban.

Az ítészek véleményét nem is mindenki fogadta el, így volt ezzel Janicsák Veca is, aki nemes egyszerűséggel „beintett” nekik, mivel úgy vélte, az ő kifejezetten bonyolult dala így jó, ahogy van, nem fogja egyszerűsíteni a zsűrire hallgatva.

Beszóltak a zsűrinek is

A beszólást nem csak ő engedte meg magának, ByeAlex is elengedett egyet Csiszár Jenőnek címezve, aki izzadságszagú poénokat puffogtatott az énekes nevére utalva.

Fiatal magyar énekesnők

Nézegess képeket!

Elolvasom

A nagy favoritnak tartott Agárdi Szilvia-Pál Dénes páros ezen az estén nem tudta hozni a formáját, és csalódást okoztak a sok hamis hanggal és félreénekléssel.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A zsűri nem, ám a nézők tovább juttatták őket a döntőbe. Velük együtt a döntőbe énekelte magát Vastag Tamás, Radics Gigi és ByeAlex is.

Képek: MTVA/Zih Zsolt

Ezt is szeretjük