Fotók: így állt színpadra Tatár Csilla A Dal első adásában tegnap este
Január 24-én, szombat este lezajlott A Dal 2015 első válogatója, tudd meg, mi történt a műsorban.
Szombat este lezajlott A Dal 2015 első válogatója. A műsor nem csak azért volt izgalmas, mert kiderült, ki az első műsor továbbjutója, hanem amiatt is, mert ebben debütált a TV2-től átszerződött Tatár Csilla az M1-en.
A 31 éves műsorvezető egy aranyszínű csipkeruhában állt a közönség elé, és bár láthatóan izgult, sőt, némi baki is becsúszott, azért igyekezett megoldani az élő adás kihívásait.
Applikációs a szavazás A Dalban
A Dal 2015-ben a legnagyobb újdonság, hogy a nézők applikáción keresztül adhatták le a voksaikat, helyesebben a szavazati pontszámaikat.1-től 10-ig értékelhették az előadókat, a nézői pontszámokból vont átlag lett aztán az ötödik zsűritag-pontszám, mely hozzáadódott a négytagú ítészcsapat - Rúzsa Magdi, Csiszár Jenő, Rákay Philip, valamint új tagként Pierrot - pontszámaihoz.
Akik követik a Rising Start, azoknak ismerős az applikációs szavazás. Ami azonban furcsa volt A Dal-alkalmazásban, hogy a rendszer lényegében sms-ben küldi el a csúszkán beállított pontszámot. Tehát ahányszor pontoz egy néző, annyiszor alapdíjas sms-t fizet - azaz ugyanolyan, mintha sms-ben küldte volna el eleve a pontszámot, bár tény, trendibb az appos megoldás.
Pierrot az új zsűritag A Dalban
Ami még kiderült, hogy a zsűriben Pierrot a legszigorúbb ítész, általában ő adta a legalacsonyabb pontszámokat, és bizony nem rejtette véka alá a véleményét akkor sem, ha történetesen nem tetszett neki egy produkció.
A három elődöntőben egyébként tíz-tíz előadó lép színpadra, közülük öt jut tovább automatikusan, a pontszámok alapján, és egyet, a hatodikat még a műsorban továbbjuttathatnak a nézők szavazással is azok közül, akik amúgy a pontszámaik révén nem kerültek a legjobbak közé.
No, de nézzük a fellépőket! A Dal 2015 első elődöntőjét a Lead Me to Heaven című számával Magyar Bori nyitotta, bár a zsűritagok dallamosnak ítélték a számot, összesítve mindössze 29 pontot kapott.
Őt követte a színpadon Farkas-Jenser Balázs, aki a Liar című számot hozta. Rúzsa Magdi szerint a dala "gyors méreg, azonnal hat", annyira fülbemászó, de a végén még egy kis felfokozás ráférne. Az énekes előadása végül 37 pontot ért.
Szűcs Gabi Úgysem felejtesz el című számát szintén 37 pontra értékelte a zsűri, Pierrot úgy gondolta, ez az a fajta dal, ami divat volt 20 évvel ezelőtt is, és divat lesz 20 év múlva is, mert "ami jó, az mindig divat". Csiszár Jenő pedig viccesen hozzátette, ez "egy rettentes dal", mivel ha meghallgatta egyszer, nem tud tőle szabadulni.
Negyedikként a négytagú Passed lépett színpadra a Mesmerize című dallal. A tavaly érettségizett fiatalokból álló csapat 43 pontot kapott, Csiszár Jenő úgy vélte, ez a "modern, innovatív popzene".
Dallos Bogi, aki a tavalyi Dalban a döntőig jutott a We All című számmal, most a World of Violence című dalt hozta. Pierrot szerint a téma nagyon jó volt, de közhelyesen lett feldolgozva, azonban ezzel együtt a dal jól sikerült. Az énekesnő 38 pontot gyűjtött.
A hatodik fellépő a Karmapolis együttes volt, Time Is Now című dalukat igazi rádiós dalnak aposztrofálta a zsűri, 37 pontot kaptak végül.
Szakács Gergőnek Fluor írta az Ősz utca című dalt, az előadó pechjére Pierrot érdeklődését előzetesen már felkeltette a cím, ezért utánanézett a dalszövegnek, amit viszont csalódásként értékelt. Az egykori x-faktoros dalát összesen 33 pontra értékelték.
Szintén 33 pontot kapott Antal Timi Woke Up This Way című dalával - ő ugyancsak az X-Faktorban tűnt fel, és bár 2012 női hangja ő lett, ezúttal Pierrot csak a zenei alapot tudta dicsérni, az énekléssel nem volt elégedett.
Kilencedikként lépett a közönség elé Tóth Vera, akinél Tatár Csilla egy kis bakit is ejtett, mert tizedikként konferálta fel az énekesnőt - majd pár másodperc után önmagát zavartan javította.
Vera a Gyémánt című dalt hozta, akinél mindenki értékelte az énekhangját, de mivel ez a verseny a dalokról szól, ott már akadtak negatívumok. Legfőképpen az, hogy hiányolták az egyediséget, Pierrot szerint a dalon érződött, hogy az Eurovízióra írták - hasonlított a tavalyi győztes Conchita Wurst számára a balladaságában, ráadásul mindkét szám elfért volna egy James Bond-film betétdalaként is. Végül 39 pontra értékelték a produkciót.
Az utolsóként színpadra lépő MDC a Maniac című dalra összesen 31 pontot kapott, Rúzsa Magdi úgy gondolta, nagyon helyesek az előadók és biztos megvan a közönségük, de neki ez most nem volt elég.
A pontok alapján végül biztos továbbjutó volt a Passed, Tóth Vera, Dallos Bogi. Melléjük a hármas holtversenyből a zsűri Szűcs Gabit és a Karmapolist választotta ki, a vígaszágon pedig a közönség Antal Timit szavazta be hatodikként.
Fotók: www.adal2015.hu, Facebook/Tatár Csilla
Magyar műsorvezetők estélyiben
Nézd meg, a csinos magyar tévések hogyan néztek ki estélyi ruhában!
Ciki pillanatok az élő adásban! Ördög Nórával ilyen még nem történt a színpadon
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- rákay philip
- tehetségkutató
- rúzsa magdi
- csiszár jenő
- szakács gergő
- tatár csilla
- eurovíziós dalfesztivál
- farkas jenser balázs
- m1
- antal tímea
- MDC
- tóth vera
- A Dal
- szűcs gabi
- pierrot
- Hazai sztár