Marton László ugyan vastapsot kapott A padlás 30. szülinapján, mégis csendes volt a megemlékezés

A botrány miatt visszafogottan ünnepelték A padlás harmincadik évfordulóját.

padlas cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A padlást 1988. január 29-én mutatták be, mely Sztevanovity Dusán meséjéből született, Presser Gábor zenéjével. Ez a legsikeresebb magyar színházi előadás, még mindig nehéz jegyet kapni rá. Az elmúlt harminc évben közel egymillió ember látta a mai napig több mint 930-szor játszott darabot. Sztevanovity Dusán egyetlen éjszaka alatt vetette papírra a történetet, és a saját dolgozószobájáról mintázta a díszletet.

A Varázskönyv titkos hajtogatási technikáját Rubik Ernő ajándékozta a színháznak.

Az ősbemutató előtt a színészek kételkedtek a teljesen új hangzású előadás sikerében, de, mint kiderült, aggodalmuk alaptalan volt. A padlás 13 szerepét az elmúlt három évtizedben közel hatvan színész alakította. Két színésznő az első szereposztás óta játszik benne. Igó Éva kezdetben Süniként lépett a színpadra, manapság már Mamókaként készíti a szilvás gombócot. Pápai Erika a Kölyök szellemét játszotta régen és most is, csak egy kis kitérője volt, amikor Sünit alakította néhány előadásban.

"Tegnap este ünnepeltük A padlás 30. születésnapját. Köszönjük a három évtizede töretlen szeretetet! "
"Tegnap este ünnepeltük A padlás 30. születésnapját. Köszönjük a három évtizede töretlen szeretetet! "
Fotó: facebook.com/vigszinhaz

Mára sajnos Kaszás Attila mellett Tábori Nóra, Rácz Géza, Selmeczi Roland, Sipos András, Vallai Péter és Vizy György is elhunyt. Az eredeti szereposztás: Rádiós: Kaszás Attila, Mamóka: Tábori Nóra, Barabás/Révész: Hegedűs D. Géza, Szellemek: Rudolf Péter, Pápai Erika, Méhes László, Rácz Géza, Témüller: Balázs Péter, Detektív: Vallai Péter, Üteg: Seress Zoltán, Robinson, a gép: Sipos András.

A padlás szülinapját visszafogottan ünnepelték

Kevés előadás ér meg ilyen hosszú időt, A padláson kívül csak a Macskák - Madách Színház - és a Játszd újra, Sam! - Pesti Színház - hasonlóan régóta futó darab. A legendás színdarab harmincadik szülinapját visszafogottan ünnepelték a Vígszínházban, nem volt felhőtlen a boldogság. Sajnos erről a fontos eseményről a színház oldalain is csak néhány képpel és videóval emlékeztek meg. A közelmúltban sok sikeres közéleti ember került kínos helyzetbe, mert nyilvánosság elé álltak azok az áldozatok, akiket zaklattak. Ez a harmincadik születésnap is talán ezért lett kicsit csendesebb. A padlás rendezője, Marton László is azok között van, akikről többen elmondták, hogy molesztálta őket, ezért a szülinapi ünnepségen nem volt jelen. Rudolf Péter kis visszaemlékezése közben azonban elhangzott a volt színházigazgató neve, ezt követően a közönség nagyobb része és néhány színész tapsviharban tört ki. Jogosan kapta az elismerést, azonban ne felejtsük, a taps a darabot létrehozó rendezőnek szólt, nem az embernek.

A padlásnak még nagyon sok boldog szülinapot kívánunk. Magunknak pedig, hogy még sok generáción keresztül élvezhessük a felnőtteknek is tanulságos mesét. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük