Ő a magyar Elvis Presley: a piszkosul jóképű énekes külföldön is sikeres
A magyar Elvis Presley, Lantos Gábor sorra aratja a külföldi sikereket.
Lantos Gábor, akit néhány évvel ezelőtt az X-Faktorból ismerhetett meg a magyar közönség, olyan hitelesen adja elő Elvis Presley dalait, hogy azt hihetnénk, maga a király áll színpadon. Az énekes azóta igazi nemzetközi hírnévre is szert tett.
Ő a magyar Elvis Presley
Három évvel ezelőtt elsöprő győzelmet aratott az európai Elvis-fesztiválon, ahol első magyarként ért el helyezést.

Ezúttal az angliai Weston-super-Mare-ban rendezett Harbor Lights Elvis Festivalon került a legjobbak közé.
Ezen a nemzetközi versenyen még sosem jutott elődöntőbe magyar versenyző, ezért a csak „magyar Elvisként” emlegetett énekes méltán büszke az eredményre.
– Ez egy olyan zárt presztízsverseny, amelyre a szervezők egyenként küldenek meghívót a résztvevőknek. Annak ellenére, hogy nem jutottam a döntőbe, rengeteg rajongót szereztem, többek között az egyik zsűritagot is, aki szerint én voltam a legjobb. Nagyon jólesett az a sok gratuláció, amit a többi versenyzőtől és a rajongóktól kaptam – mesélte Gábor, aki ezzel a szereplésével nevezési jogot nyert a 2026-os Európa-bajnokságra, valamint a jövő évi Harbor Lights Elvis fesztiválra.
Lantos Gábor rendszeresen koncertezik duóban és zenekarával, a Lantos Gábor & The King’s Mennel, de azt mindig hangsúlyozza, hogy ő nem Elvis-imitátor: a színpadon saját maga szeret lenni és a lehető leghitelesebben előadni Elvis Presley dalait. A ruhái is inkább csak hasonlítanak az egykori legenda stílusára, igyekszik az öltözködésében is önmaga maradni, de ezen a versenyen az autentikus ruha kötelező elem volt: Gábor ezt egy kanadai cégnél rendelte meg, és majdnem egy évet várt rá.
– Én nem utánozni szoktam Elvis hangját. Sokan mondják, hogy az enyém nagyon hasonlít az övéhez. Fábry Sándor műsorában a legendás humorista megjegyezte, hogy háttal állva azt hinné, maga Elvis énekel – mondta Gábor.
A magyar énekesnő, aki Majkát és Azahriah-t is beelőzte: az ő dalait játszottak legtöbbször a rádiók
Kiderült, melyik előadó dalait játszották a legtöbbet a magyar rádiók 2024-ben. Meglepődsz!
ElolvasomCover-fotó: Lantos Gábor
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
















