A Megasztár egykori döntős bombázója lett A Dal 2026-os győztese: 10 millió forint üti a markát

Balogh Rebeka Valéria a 2024-es Megasztár döntőse volt, most megnyerte A Dal című műsort a dalával.

A Megasztár egykori döntős bombázója lett A Dal 2026-os győztese: 10 millió forint üti a markát
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Balogh Rebeka Valéria Veled Álmodtam című dala lett az Év magyar dala A Dal 2026-ban.

A Dal 2026-os győztese

Szombat este lezárult A Dal 2026, amely ezúttal több szempontból is rendhagyó évadként vonul be a műsor történetébe. A március 28-i fináléba ugyanis nem tíz, hanem tizenegy produkció jutott be, ilyenre korábban még nem volt példa.

A döntő különlegességét tovább fokozta, hogy a versenyzők a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével adták elő dalaikat, ami teljesen új hangzást adott a produkcióknak.

A finálé résztvevőit Rókusfalvy Lili és Harsányi Levente jelentette be, a zsűri és a nézők közös döntése alapján állt össze a végső mezőny.  A zsűri értékelése után kialakult a végső sorrend, és négy előadóra szűkült a mezőny. Innentől már kizárólag a nézők döntöttek, a top 4-be Bari Laci, Szuzi, a Re Va Dame és Arany Timi jutott be - írja a Story.hu .

A végső pillanatokban azonban csak egyetlen győztest hirdettek, a több hetes verseny után végül a nyíregyházi énekesnő, Balogh Rebeka Valéria, azaz a Re Va Dame „Veled Álmodtam” című dala lett az Év magyar dala. A Megasztár hetedik évadának egykori döntőse meghatódva, könnyek között vette át az elismerést és az azzal járó 10 millió forintos nyereményt.

Cover-fotó: A Dal Hivatalos Oldala

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük