"Elrontották az esélyünket az Eurovízión!" A zsűrit szidják A Dal nézői a döntőben
A Dal 2019 győztese Pápai Joci lett, ő képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Döntőjéhez érkezett A Dal 2019: február 23-án, szombaton kiderült, hogy a nyolcas mezőnyből melyik mű nyerte el a Magyarország legjobb dala címet, és ezzel ki képviselheti Magyarországot májusban a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon Tel Avivban. A zsűri 4, 6, 8 és 10 pontjának kiosztásával választotta ki azt a négy produkciót, amelyek közül kizárólag a nézők szavazata döntötte el, ki legyen A Dal idei győztese.
A döntős produkciók sorát a The Middletonz nyitotta Roses című dalukkal. Nagy Feró fantasztikusnak nevezte a produkciót, Vincze Lilla szerint Kállay-Saunders András és Farshad Slashković Alebatool nagyszerű párost alkotnak.
A Hozzád bújnék című dalt Both Miklós szerint Oláh Gergő élettel töltötte meg, és örült neki, hogy improvizált. Mező Misi azt emelte ki, hogy az énekes bár felnőtt, nagycsaládos férfi lett, ugyanazokat az értékeket képviseli, mint amikor megismertük.
Vincze Lilla szerint Nagy Bogi Holnap című dala arra figyelmezett mindenkit, hogy a bennünk lévő gyermeket, az ártatlanságot nem szabad elveszíteni. Nagy Feróval együtt felhívták a figyelmet arra, fontos, hogy a 16 éves tehetség egy jó mentor segítségével ne térjen le az útjáról.
A Fatal Error Kulcs című számával elkapta Nagy Feró szívét, aki meglepődött, amikor tavaly az AWS képviselte hazánkat az Eurovízión. Az gondolta, egyszeri döntés volt egy rockzenekart választani, de a Fatal Error erre rácáfolt.
Mező Misi szerint pici az ország, és pici a zenésztársadalom, mindenki figyelemmel követi a másikat. Pápai Jocira még 2004-ben figyelt fel, azóta mindig új arcát mutatta meg, mostanra pedig saját karaktere lett. Az én apám előadója Vincze Lilla szerint magas szintre emelte a hallgatóság lelki utazását a hangszínével, a dallamvezetéssel.
Szekér Gergő sokrétű szimbólumokkal teli, Madár, repülj! című dalához a zsűri csak újfent gratulálni tudott.
Nagy Ferónak nagy kedvence volt a műsor során az Acoustic Planet és a Nyári zápor. Both Miklós szerint az adások során egyre jobb produkcióval álltak színpadra. "A Dal 2019 Felfedezettje" különdíjat idén a zenekar kapta, ez még a második elődöntőben derült ki.
Mező Misi úgy vélte, a Szótlanság előadója, Vavra Bence egy idő múlva sok magyar énekesnek lesz a példaképe. Vincze Lilla szerint olyan remek énekes állt színpadra, aki ki mer kacsintani a különböző műfajokból, és ha több játékosságot visz a produkcióba, még fantasztikusabb lesz.
A nyolc döntős produkció elhangzása után a zsűri tagjai, Both Miklós, Nagy Feró, Vincze Lilla és Mező Misi elmondta, kiknek adott 4, 6, 8 illetve 10 pontot.
Acoustic Planet – 10, 6, 6
Fatal Error - 8
Nagy Bogi – 10, 6
Oláh Gergő -
Pápai Joci – 6, 10, 10
Szekér Gergő – 8, 4
The Middletonz – 4, 4
Vavra Bence – 4, 8, 8
A végső négy közé tehát Pápai Joci (26), az Acoustic Planet (22) Vavra Bence (20) és Nagy Bogi (16) jutott. A sorrendet követően az is kiderült, hogy A Dal Akusztik online szavazást a USNK nyerte.
A nézők a négyes mezőny kialakulása után máris elkezdték szapulni a zsűrit A Dal Facebook-oldalán. Sokan megdöbbentek, hogy az általuk legesélyesebbnek tartottak közül se a The Middletonz, se Szekér Gergő nem kerültek be végső körbe.
"Ezt sejthető volt... ami esélyes lett volna nemzetközi színvonalon, az ment a kukába... döbbenet..."
"Ettől a nyári záporostól egy hétig egy irányba tudnék szaladni. Pedig nagyon favorizálja a zsűri. Ki fognak röhögni. Nekem Kállai Sandersék, meg Szekér Gergő dala tetszik."
"Nem kedvencem a Middletonz, de akkor is belátom, hogy ideális lett volna egy Eurovíziós Dalfesztiválra. A másik, aki talán labdába tudna rúgni kint Tel Aviv-ban, az Szekér Gergő. És pont ők nincsenek ott a top 4-ben, ez gáz."
"Mi az, hogy az általuk szubjektíven kiválasztottból választhatunk??? Gergő, Middletonz és Joci akiknek ebben a döntőben helyük volt!!! Ezek után hajrá, Joci!!!"
A nézők a nyertes kihirdetése után tovább zúgolódtak. Sokan azt írták, ha már csak a zsűri által szelektált négyes mezőnyből lehet választani, Pápai Jocinak és Vavra Bencének szurkolnak, de biztosak benne, hogy az Eurovízión Magyarország indulója nem ér el olyan jó helyezést, mint ha a The Middletonz mehetett volna Izraelbe.
"Hát ez nagyon gáz!!! Szekér Gergő nincs a döntőben??? Pápai Joci meg nyer???"
"Szép Joci száma, de csak magyarul tudó embernek, sőt minekünk biztos, top 1! De nem Eurovízió-szint, az egyedül ebben a mezőnyben a Middletonznak volt meg."
"The Middletonz tudott volna nagyon nagyot alkotni az Eurovízió mezőnyében. Imádom Pápai Jocit, ezt a dalt is, mindent, amit képvisel. Azt mondom, ebből a maradék pár előadóból ő és Vavra Bence lett volna egy jó választás, de ha már így alakult, akkor hajrá, Joci."
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- örökbefogadás