Táncoló fekete lakkcipő, Húsz év múlva, Mambo Italiano - dalok, melyeket mindörökre Komár Lászlóhoz kötünk, hiszen vele váltak népszerűvé. A rock & roll hazai királya az 1966-os Táncdalfesztiválon tűnt fel, majd 1970-ben megjelent első szólólemeze, onnantól kezdve pedig időről időre megörvendeztette a műfaj kedvelőit táncra csábító dalaival.
Komár László pontosan két évvel ezelőtt, 2012. október 17-én hunyt el, a nyirokmirigyrákban szenvedő énekes a felesége karjaiban szenderült örök álomra.
Képes összeállításunkban rá és más, szintén a hetvenes években közkedvelt énekesre emlékezünk, akik már csak dalaikkal vannak velünk.

Komár László karrierjét a hatvanas években kezdte, 18 éves volt, amikor csatlakozott a Scampolo zenekarhoz, amely az első rock & roll formáció volt Magyarországon. Később szólóban és különféle együttesekben is énekelt, a magyar Elvisnek rengeteg rajongója volt hazánkban. 2006-ban derült ki, hogy nyirokmirigyrákja van, és rosszindulatú daganat fejlődött a lábában. Bár akkor megoperálták, a rák újra és újra visszatért, és hiába a kemoterápia, végül a betegség vitte el. Az utolsó pillanatig harcolt, még betegen is fellépésekre járt, több mint félezer koncertet adott a halála előtti utolsó hat évben. 2012. október 17-én, 68 évesen hunyt el, de a síremléke nemrég készült csak el - ennek avatása az énekes születésnapján, november 28-án lesz.
Fotó: TV2/Sajtószoba

Máté Pétert a siker vitte el: a korábban szerény, visszahúzódó fiatalember kisgyerekkorától imádta a zenét, 18 évesen, 1965-ben alapította meg első zenekarát. A hetvenes évekre már népszerű énekes volt, nemcsak hazánkban, de külföldön is, sorra járta a fesztiválokat, de Kanadában is fellépett. Magyarországon pedig rendszeres előadója volt a Műegyetem Ezres klubjának. A rendszertelen élet, az alkohol és a cigarettázás azonban megterhelte a szervezetét, ezt súlyosbította, hogy ha hízást vett észre magán, akkor koplalással próbált fogyni. 37 éves volt, amikor a szíve feladta a küzdelmet, 1984. szeptember 9-én.
Fotó: Youtube

A Kati és a kerek perec énekesnője, Nagy Kati 1975-ben alapította meg a formációt, mely az ABBA-éhoz hasonló popzenét játszott, nagy sikerrel. Dalaik, mint a Titanic, a Hinta vagy az Ő az a cigánylány rendkívül népszerűek voltak, első nagylemezük, mely az együttes nevét viselte, több százezer példányban kelt el, és aranylemez lett. 1980-ban azonban Erdős Péter átcsábította a Neotonba Végvári Ádámot és Bardóczi Gyulát, és onnantól sokkal nehezebb dolguk volt - főleg, mert a Neoton konkurenciái voltak. Nagy Kati egy interjúban elmesélte, hogy 1979-től öt éven át Kuvaitban léptek fel, de ez rendkívül megterhelő volt, visszatérve már nem akart a popszakmában maradni. Kisboltot nyitott, és visszavonult a nyilvánosságtól. Sokan nem is tudnak róla, hogy 2010 őszén, magányosan hunyt el.
Fotó: Youtube

Cseh Tamás tanárképző főiskolát végzett, és dolgozott is a szakmájában, de zenészként, énekesként kedvelte meg az ország. A hetvenes években kezdett el dalokat írni Bereményi Gézával, első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, majd ez később több album is követte. Emellett 1975-től színházakban is voltak önálló estjei, karrierje során több mint ezer dalt írt. A Liszt- és Kossuth-díjas művész szervezetét a rák támadta meg, amikor már tudta, hogy meg fog halni, őszintén vallott betegségéről a róla megjelent könyvben. Végül 2009. augusztus 7-én, 66 éves korában adta fel a szervezete.
Magyar kedvencek, akiktől 2014-ben búcsúznunk kellett
Nézd meg, kik azok a hazai hírességek, akik idén hunytak el.
Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el
Nézegess képeket!
Elolvasom