3 turkáló, ahol valódi kincsekre bukkanhatsz - Fillérekbe kerülnek
Turkálni nem snassz, hanem egyenesen menő. Nemcsak magadnak, a gyereknek is.
Turkálni nem szégyen, sőt, lassacskán egyenesen menőnek számít. Némi utánajárással és szerencsével olyan egyedi darabokra lelhetsz, amelyekért egy normál boltban kisebb vagyont kellene kifizetned - és néha még az eredeti árcédula is rajtuk van.
Ugyanígy a csemetédet is érdemes turiból öltöztetned, legalábbis a ruhái egy részét itt beszerezni. Gondolj bele, hogy a gyerkőcök milyen hamar kinövik a holmijaikat, így azoknak sokszor nincs is idejük elhasználódni - és még legalább egy, ha nem több kis örökmozgót képesek kiszolgálni. Feltérképeztük a legjobb turkálókat, ahol minőségi gyerekruhát vásárolhatsz olcsón.
Háda - turkáló gyerekeknek
A Háda üzletlánc neve bizonyára ismerősen cseng számodra, hiszen használtruha-kereskedéseik nemcsak a fővárosban, hanem az ország számos egyéb pontján is megtalálhatóak.
Ezeknek jellemzően van gyerekrészlegük is - a Rákóczi úton pedig egy olyan Háda-turira bukkanhatsz, ami kifejezetten gyerekek számára alakítottak ki.
Az ide kerülő gyerekholmik szigorú előzetes minőségellenőrzésen mennek át, azaz nemigen futsz bele viseletes vagy pláne hibás darabokba - persze azért, mint a turiknál általában, itt sem árt résen lenni.
Az apró babaméretektől egészen a kamaszokra való ruhákig bármit fellelhetsz, és attól sem kell tartanod, hogy egyetlen ruháért csillagászati összegeket kellene a boltban hagynod, hiszen az egyes darabok igen olcsók - beleértve a márkásokat is.
Ahhoz, hogy a legjobb holmik közül válogathass, a hónap elején látogass el az üzletbe, ugyanis ekkor érkezik friss áru.
Angolgyerekruhaturi.hu - márka és minőség
Ezen az oldalon főként márkás angol baba- és gyermekruhákat találsz, úgymint Next, GAP, Mothercare, Marks&Spencer, TU, George. Az áttekinthetőség érdekében a ruhákat méret szerint kategorizálták a menüben, ám mivel a méretezés márka szerint eltérő lehet, a honlap üzemeltetője minden adatot megad centiméterben is - és éppen ezért érdemes körülnézni az eggyel kisebb és nagyobb méretű darabok között is.
Minden ruháról képet és leírást találsz, úgymint úgy, szép állapotú - nem, vagy csak alig látszik rajta a használat -, jó állapotú - látszik, hogy használt, de nincs különösebb hibája -, használt - kicsit bolyhos, vagy fakult a színe, de még nem játszóruha. Az esetleges hibákat az oldal üzemeltetője ugyancsak feltünteti.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Többféle szállítási mód közül választhatsz. 500 forintért Budapesten belül előzetes megbeszélés alapján a kért címre szállítják a csomagot, de ugyancsak a főváros területén személyes átvételre is lehetőség nyílik. Van mód továbbá postai utánvételre - ennek Magyarország területén 1800 forint a díja. Dönthetsz a banki átutalás mellett is, ez esetben 990 forint ellenében kapod kézhez a megrendelt árut. 10 ezer forintot meghaladó vásárlás esetén a webáruház átvállalja a szállítási költséget.
Renoválás - női, férfi- és gyermekruhák
A Renoválás elnevezésű, külsőre raktárnak tűnő ruhabolt 2004 szeptemberétől valódi kincsestárként szolgál a turkálás szerelmeseinek. Nagy választékot találsz itt kiváló minőségű gyermekruhákból, korosztály és nem szerint különválogatva. Játékokat, kiegészítőket, kiscipőket is be lehet szerezni náluk.
Mindazonáltal a színes kavalkádban a felnőtt korosztály meglelheti azt, ami a kedvére való. Az árukészlet mindennap megújul, ezért akkor is érdemes visszatérned, ha legutóbb nem találtál olyasmit, ami megfelelt volna a csemetédnek vagy a család bármely más tagjának. Kis szerencsével pedig különösen jutányos áron juthatsz hozzá egy-egy menő darabhoz, ugyanis folyamatos leárazásokat tartanak, melyek mindig más-más holmikra érvényesek. 2012 novemberétől új szolgáltatással bővült kínálatunk - a legnagyobb világmárkás termékeket kiemelten vásárolhatod meg a Renoválás webshopján keresztül.
OLVASD EL EZT IS!
- támogatás
- tanulás