Veszélyes életszakaszok a fejlődésben: ekkor hízik könnyebben a gyerek
Vannak az elhízás szempontjából kritikus pontok.
Magyarországon a hat-nyolc éves gyerekek több mint 20%-a túlsúllyal küzd. A szakvélemény szerint léteznek az elhízás szempontjából különösen rizikós életszakaszok, melyek még körültekintőbb odafigyelést igényelnek.
A kutatást az Egészségügyi Világszervezet - WHO - az Imperial College London szakértőivel karöltve végezte, melyben az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet - OGYÉI - munkatársai is részt vettek. A tanulmányban 31,5 millió 5-19 éves gyermek adatait vetették össze, eszerint Magyarországon a hat-nyolc éves gyermekek több mint 20%-a elhízott vagy túlsúlyos. Ez az arány 20,5% a lányoknál, illetve 21,9% a fiúknál.
Minden ötödik kisiskolás érintett
A WHO adatai alapján Magyarország a 200-as világlistán a túlsúlyos lányok esetében a 99., az elhízott lányok esetében pedig a 85. helyen áll. A fiúk adatai alapján a dobogó 50., illetve 54. fokán helyezkedünk el. Az, hogy valaki túlsúlyos vagy elhízott, a testtömegindex kiszámításával adható meg. Bár az OGYÉI jelentése szerint hazánkban 2010 óta változatlan a helyzet, és az eredmények biztatóbbak, mint a környező európai országokéi, örömre sajnos nincs okunk, mert minden ötödik kisiskolás elhízással vagy túlsúllyal küzd. Magyarországon a legtöbb elhízott gyermek a Dél-Dunántúlon - 27,2% -, a legkevesebb pedig Közép-Magyarországon - 18,1% - él.
Minden az anyaméhben kezdődik
Az odafigyelést már a méhen belül el kell kezdeni, a kismama életmódja ugyanis a kezdetektől meghatározza a fejlődést. Egy elhízott anyának valószínűleg nagyobb súlyú gyermeke születik, így a csöppség eleve hátrányból indul egészséges társaihoz képest. Ezenkívül a cukorbetegség mellett sem érdemes elmenni szó nélkül, hiszen az inzulinnak meghatározó szerepe van a magzat növekedésében és kialakuló zsírsejtszámában. A terhességi cukorbetegség előzmények nélkül is kialakulhat, szülés után viszont többnyire magától rendeződik a szénhidrát-anyagcsere. Természetesen ehhez a kismamát célzott kezelésben kell részesíteni.
A csecsemőkor is kritikus
Csecsemőkorban elsősorban a túletetés okoz elhízást, ami anyatejes és tápszeres táplálás esetén is megtörténhet. Nehéz megmondani, miért sír a kisbaba, mégsem érdemes rögtön mellre tenni, illetve tápszerrel kínálni, valahányszor nyöszörög egyet. Érdemes mérni az etetéseket, így könnyebb eldönteni, mennyit evett a pici, a napi szükséglet kiszámításában pedig segíthet a háziorvos vagy a védőnő. A hasfájást szintén könnyű összekeverni az éhséggel, a túl gyakori etetés viszont még inkább felerősíti a panaszokat, arról nem is beszélve, hogy később lelki eredetű elhízáshoz vezethet, ha a kisbaba hozzászokik a probléma evéssel történő orvoslásához.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kamaszkor a legveszélyesebb
Serdülőkorban különösen megnő az elhízás veszélye, ebben a növekedési szakaszban ugyanis megsokszorozza a zsírsejtek számát a túl gyakori, túl bőséges étkezés. A legújabb kutatások szerint már kétéves kor előtt kiderül, hogy túlsúlyos felnőtt lesz-e a gyerekből. Személyre szabott étrenddel, egyéni mozgásprogrammal normalizálható a testsúly, de sok múlik a hozott példán, vagyis azon, hogy milyen szerepet tölt be az étkezés a családok életében.
A helytelen táplálkozás növeli a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a depresszió és az asztmás megbetegedés kockázatát, így a megelőzés már egészen kicsi kortól kezdve létfontosságú.
OLVASD EL EZT IS!
- anya
- gyereknevelés
A legtöbb anya megfogadja, később mégis megszegi: feladásra ítélt elvek
- tanulás
- kisgyerek
Ettől lesz kövér a gyerek! 10 kevésbé ismert ok a háttérben
- kisgyerek
- elhízás