3 viccesnek szánt mondat a szülőtől, ami megsebzi a gyerek lelkét

Ne használd!

A gyerekek érzékenyek, ezért jól gondold meg, mit mondasz.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A humorral kapcsolatos egyetlen alapszabály, hogy mindig gyógyító legyen, és semmi esetre se sértő.

A gyógyító humor nemesíti a gyerek lelkét, és a szeretet, a támogatás, a kreativitás és az együttérzés alapelveit tanítja neki, míg a sértő humor kritikusságra, hatalmi harcokra, ítélkezésre neveli, miközben zavaros üzeneteket közvetít felé.

Így viccelődj!

Azok a gyermekek, akiknek a családjában a gyógyító humor van jelen, kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, és jó a viszonyuk a testvéreikkel, szüleikkel - már csak azért is, mert mellettük biztonságban érzik magukat.

A mély és meghitt kapcsolat pedig felnőttkorukra is megmarad. Mindez nem véletlen, hiszen egy ilyen családban nincs helye a másik kinevetésének, megszégyenítésének, kritizálásának.

A gyógyító humor megerősít, épít, örömöt szerez és boldoggá tesz minden érintettet. Senkit sem aláz meg, kreativitás hatja át, ráadásul optimista életszemlélet társul hozzá. Ezen kívül, ami a legfőbb tulajdonsága, hogy mosolygásra, nevetésre késztet, a bizalom és a jóllét érzését adja.

Sértések és megalázások

A sértő humor az eddigiek szöges ellentéte. Nevetség tárgyává teszi a másikat, közvetlenül vagy közvetve megalázó számára. Cinizmus és szarkazmus hatja át, a hozzá társítható szemléletmód keserű, gunyoros, szégyenérzetet, versengést, elutasítást, elhatárolódást generál. Romboló erővel bír, legyen szó emberekről vagy eszmékről, ráadásul negatív, elbizonytalanító és lehangoló.

Azok a gyermekek, akiknek otthonában a sértő humor van jelen, többnyire védekező és tartózkodó módon viselkednek családtagjaik körében, a későbbiek során pedig vegyes érzésekkel idézik fel a családdal kapcsolatos emlékeiket. Általában szarkasztikusak és kritikusak szüleikkel és testvéreikkel. Felnőttként érzelmileg eltávolodnak a családjuktól annak érdekében, hogy ne érje őket több kritika, ne kelljen szégyellniük magukat, és többé ne képezzék nevetség tárgyát.

- Ha rossz leszel, elvisz a mumus...

...bumbus, klotyómanó, nem beszélve arról a bizonyos bagolyról, akinek a férfiassága rézből van. Mindez a felnőtt számára félig-meddig viccesen hangzik, a csemetére nézve azonban meglehetősen destruktív.

Egy gyerek sosem rossz a szó szoros értelmében, inkább csak eleven, esetleg közölni akar valamit viselkedése révén. Azzal, hogy ijesztgeted, méghozzá nem létező lényekkel, nagyobb traumát idézhetsz elő a lelkében, mint gondolnád. Ha gyakran mondod neki azt, hogy a mumus és társai rendelkezésére bocsátod, állandóan fenyegetve érezheti magát, idővel pedig titkolózóvá és magának valóvá is válhat, hogy kivédje a hasonló helyzeteket.

- Nekem ehhez a gyerekhez semmi közöm, a majomtól származik

A fenti kijelentés nyilván erősnek tűnik, pedig maga az élet: egy természettudományos végzettségű édesapa mondogatta időről időre gyermekének, ha valamilyen oknál fogva nem volt vele megelégedve - mintegy felfedezve benne Darwin evolúciós elméletének bizonyítékát.

Bár ez a fajta kritika nincs híján a humornak és a szellemességnek, az, akire irányul, adott esetben a gyerek, általában nemigen képes a pozitív oldalát nézni, sőt, roppantul megalázva érzi magát. Ráadásul, ha gyakran kerül ilyen szituációba, előbb-utóbb az önértékelése is csorbul. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogyan boldogul felnőttként az, aki nem tud hinni saját magában. Soha ne poénkodj csemetéd kontójára!

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Neked szóltam, nem hallod? Pedig elég nagy a füled!

Még ha a gyerek valamely külső jegye el is tér az átlagtól, azzal sohasem szabad viccelni, ugyanis eltorzíthatja a kicsi énképét. Különösen iskoláskorban veszélyes, de már egy ovist is rossz ötlet ilyesminek kitenni, mert ezek után jó eséllyel elkönyveli, hogy valami nincs rendben vele, és a média által közvetített, irreális képet fogja etalonnak tekinteni - aminek persze élő ember úgysem tud megfelelni, így a frusztráció borítékolható. Jobb, ha mindenféle, a kicsi külsejével kapcsolatos megjegyzést - például, hogy duci vagy szeplős - mellőzöl.

Cikkünk Diana Loomans és Julia Godoy Hallgass a gyermekedre! - A boldog gyermek nevelésének 12 útja című könyve segítségével készült, amely a New Fusion Kiadó gondozásában jelent meg.

Neked is mondtak a szüleid olyat, ami mélyen megbántott?

Ezt is szeretjük