Hány éves kortól vállalhat a diák nyári munkát? Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat
A nyári diákmunka feltételei.
Nyaralás, strandolás, tábor, mozizás, koncertezés vagy biciklitúra a barátokkal? A nyár az iskolások számára megannyi kikapcsolódási lehetőséget tartogat, ugyanakkor bármilyen kecsegtetően hangzik a sok-sok program, a szülők nagy része nem engedheti meg magának, hogy teljes mértékben finanszírozza a gyerekek szórakozását.
Kamaszként már lehet kisebb-nagyobb diákmunkát vállalni, de nem kell, hogy az egész nyarat ezzel töltse. Ma már számtalan lehetőség közül válogathatnak a fiatalok, napi pár órában vagy akár hétvégente kereshetnek pénzt, amit aztán nyugodt szívvel elbulizhatnak, vagy félretehetnek egy régóta dédelgetett álomra, például egy új telefonra vagy egy balatoni kiruccanásra. Nem mellesleg sokkal értékesebbnek gondolják majd azt a pénzt, amit saját maguk keresnek meg, mintsem azt, amit a szüleiktől kapnak, így valóban arra fogják költeni, amit fontosnak tartanak.
A nyári diákmunka feltételei
A Munka törvénykönyve értelmében diákok is foglalkoztathatók a nyári időszakban. Szülői engedéllyel 16 éves kortól dolgozhatnak egész évben. De akkor sem kell csüggedni, ha még nem töltötte be a gyerkőc a 16-ot, hiszen a 15 éves tanulók is vállalhatnak munkát, amennyiben nappali rendszerű képzésben folytatják tanulmányaikat, azaz általános iskolába, szakiskolába vagy középiskolába járnak -, ám ők csak kizárólag a nyári szünetben vállalhatnak diákmunkát.
Egy speciális eset, ha a gyermek még nem töltötte be a 15. életévét, de statisztaként például színházakban vagy reklámfilmekben, filmekben szerepel. Ebben az esetben a gyámhatóság előzetes beleegyezése kell ahhoz, hogy az életkori határok figyelembevétele nélkül foglalkoztassa a fiatalt, de kizárólag kulturális, művészeti, sport- és hirdetési területen lehetséges ez.
Milyen szabályok vonatkoznak a munkaidőre?
A napi munkaidő egy fiatal munkavállalónál nem lehet több, mint nyolc óra, heti szinten pedig 40 óra. Éjszakai, valamint rendkívüli munkaidő, azaz túlóra nem rendelhető el számukra, két munkanap közötti pihenőidejük legalább 12 óra kell, hogy legyen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mi kell a munkavállaláshoz, és mit tartalmazzon a munkaszerződés?
- Adóazonosító jel, amelyet a NAV-nál kell igényelni a 16T34-es nyomtatványon.
- Amennyiben a diák nincs 18 éves, szülői beleegyező nyilatkozat kell.
- Amennyiben a gyermek még nem töltötte be a 15. életévét, a gyámhatóság előzetes beleegyezése kell.
- Ha valaki alkalmi vagy idénymunkát vállal, a munkáltató és a munkavállaló a munkaviszony egyszerűbb formáját is választhatja. Ilyen forma az egyszerűsített foglalkoztatás.
- Amennyiben nem idénymunkáról van szó, a munkáltatónak be kell jelenteni a munkaviszony létrejöttét az adóhatóság részére is, különben megvan rá az esélye, hogy "feketén" foglalkoztassa a diákot. Az írásos munkaszerződés tartalmazza a munkakört, a személyi alapbért, valamint a munkavégzés helyét.
- A diákmunkával szerzett jövedelem adóköteles, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó béréből. A jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania, amely a diák személyijövedelemadó-bevallásához kell majd.
Tippek, ha a gyerek diákmunkát vállal
Bevett gyakorlat, hogy a diákok diákszövetkezeten keresztül jelentkeznek alkalmi munkára, ezek amellett, hogy jobban leellenőrizhetőek, a megbízó cégek pénzt és időt spórolhatnak, ha iskolaszövetkezet által foglalkoztatott diákokat alkalmaznak, hiszen foglalkoztatási költségeik jóval alacsonyabbak. Amennyiben mégis egy külső cégre vagy vállalkozásra esik a gyerek választása, jó, ha a szülőkkel együtt ellenőrzik a munkáltatót. Bárki számára nyilvános és elérhető például az e-cegjegyzek.hu vagy nyilvantarto.hu, amelyeknél a szülő megbizonyosodhat arról, hogy csemetéje jó kezekbe kerül.
Ennek ellenére bármikor előfordulhat, hogy a diákot jogsérelem éri. Amennyiben a munkáltatóval nem sikerült rendezni a problémákat, akkor a közigazgatási és munkaügyi bírósághoz vagy a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályához lehet fordulni.
Így nyaraltak a családok 50 éve
Az 1960-as években, azaz körülbelül ötven évvel ezelőtt pezsdült fel a Balaton körüli élet. Rengeteg nyaraló és szálláshely épült, az egyes vállalatok, szervezetek saját üdülőket létesítettek, de a meglévő vendéglátó egységek is fejlődésnek indultak.
Borító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary