Navracsics boldog lenne, ha újra 14 év lenne a büntethetőség korhatára
A miniszter úgy véli, ha javul a helyzet, lehet enyhíteni a szigoron.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter boldog lenne, ha kiderülne, hogy fölösleges volt a büntethetőségi korhatár 12 évre leszállítása, és visszaállíthatnák a korhatárt 14 évre.
A tárcavezető erről az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának keddi ülésén beszélt egy kérdésre válaszolva.
LMP: nem indokolt a 12 éves korhatár
Navracsics Tibor bizottsági meghallgatásán az LMP-s Szabó Tímea vetette fel, hogy a statisztikák nem indokolták a büntethetőségi korhatár leszállítását az új Büntető Törvénykönyvben, amire a miniszter úgy reagált: ez tipikusan olyan lépés, aminek senki sem örül. Nem jókedvünkben döntöttünk ennek bevezetéséről - jegyezte meg.
Navracsics Tibor úgy vélte: valóban viszonylag kevés, évente 80-100 erőszakos bűncselekmény - ezen belül 60-80 rablás - vezethető vissza 14 év alatti elkövetőre, ami lehet, hogy összmennyiségét tekintve kevés, de mégis aggasztó.
Én lennék a legboldogabb, ha két év múlva kiderülne, hogy teljesen fölösleges volt 12 évre leszállítani a büntethetőségi korhatárt, és visszavihetjük 14 évre - fogalmazott a miniszter.
A Btk.-nak rugalmasnak kell lennie
Szabó Tímea újabb erre vonatkozó kérdésére Navracsics Tibor ismét azt hangsúlyozta, hogy ez nem ideológiai vagy politikai kérdés, és szerinte ennek sem a jobboldalon, sem a baloldalon nem örülnek, mint ahogy általában annak sem örül senki, ha gyerekek bűncselekményeket követnek el.
Hozzátette: úgy érezték, hogy ma olyan a helyzet Magyarországon, amikor egy keményebb Btk.-nak kell hatályba lépnie, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat.
A miniszter ugyanakkor úgy vélte: a Btk.-nak flexibilisnek kell lenni, tehát ha javul a helyzet, ha indokolatlannak bizonyul ez az intézkedés, akkor lehet rajta változtatni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mi lesz a lelki bántalmazással?
Szintén Szabó Tímea felvetésére, miszerint a lelki bántalmazás tényállása végül egy KDNP-s és MSZP-s módosítóval kikerült új Btk.-ból, Navracsics Tibor azt mondta: a parlamentarizmus játékszabályai időnként felülírják a minisztérium elképzeléseit, de nem adják fel, a távoltartás jogi szabályzása kapcsán megpróbálnak mindent megtenni a mostani jogszabályi kereteken belül a hozzátartozók védelme érdekében. Hozzátette: ha szükséges, és a frakciók is hozzájárulnak ehhez, akkor nyitottak arra, hogy a Btk. módosításával ismét önálló tényállás legyen ez a bűncselekmény.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- iskola
Terror az iskolában
- kisgyerek
- iskola
3 jel, hogy a gyereket bántják a többiek
- kisgyerek
- stressz